Tábor

Mentők, rendőrök, tűzoltók és katonák munkájával ismerkednek az Erzsébet-táborokban

Kilencedik alkalommal vehettek részt a mentők, rendőrök, tűzoltók és katonák munkáját megismertető tematikus napon a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban üdülő gyerekek szerdán.

2017.08.16 14:30MTI

A programról tartott zánkai sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a Zrínyi 2026 program része a hazafias és a honvédelmi nevelés, ezzel áll összhangban az a cél, hogy minél több fiatal megismerkedhessen a honvédséggel. Hozzátette: a magyar katonák több mint két éve szolgálnak a határokon, biztosítva a magyar emberek és Európa biztonságát.

Az államtitkár elmondta azt is, az Erzsébet-táborokban egy csoportban honvédségi dolgozók háromszáz gyermeke is részt vehetett, mellettük pedig több mint kilencszáz gyerek kapcsolódhatott ki nyáron a magyarországi katonai alakulatok szervezésében honvédelmi tematikájú táborokban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ma Európában a rend a legfontosabb közösségi érték, ami meghatározza a mindennapokat. Hozzátette: ma Magyarországon rend és biztonság van, amelynek megteremtésében a rendőrök, a tűzoltók, a katasztrófavédelem szakemberei meghatározó szerepet játszanak. A táborozó gyermekek az ő munkájukba betekintve kicsit jobban tudják értékelni tevékenységüket - mondta.

Csató Gábor, az Erzsébet-táborok egészségügyi feladatait is ellátó Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt, a táborban részt vevő mintegy 26 ezer gyereknek a tematikus napon egyrészt népszerűsítik a mentős életpályát, másrészt elsősegélynyújtási alapismereteket adhatnak át nekik, és megtaníthatják őket arra, mit kell tenni a mentők hívásakor.

A főigazgató azt is elmondta, ősszel kampányba kezdenek, amellyel a hazai középiskolásoknak adnak újraélesztéssel kapcsolatos információkat.

Az Erzsébet-táborok tíz turnusában minden szerdán a Fonyódligeten és a Zánkán táborozó gyermekek betekintést nyerhetnek a rendőrök, a mentők, valamint a honvédség és a katasztrófavédelem munkatársainak munkájába. A fiatalokat ilyenkor interaktív programok, vetélkedők, akadálypályák, szimulátorok várják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.