Szuperkórház

Megvette az új dél-budai vezető kórházhoz a telket a kormány

Zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretnék felépíteni a három budapesti centrum egyikét, a dél-budai térség vezető kórházát.

2017.07.12 06:36MTI

Megvette az új dél-budai kórházi centrumnak otthont adó magáningatlanokat az MNV Zrt., az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt - mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa az MTI-nek kedd este.

Cserháti Péter felidézte: a kormány tavaly ősszel döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretné felépíteni a három budapesti centrum egyikét, a dél-budai térség vezető kórházát. A terület nyolc ingatlanból áll - ismertette - amelyek fele eddig is állami és önkormányzati, másik fele pedig magántulajdonban volt.

Közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a hozzá tartozó háttérintézmény, az MNV Zrt. foglalkozott hivatalból az ügylet lebonyolításával.

Az ingatlanok egyike úgynevezett véderdősáv, amely eddig is állami tulajdonban volt, a három önkormányzati ingatlan pedig kisebb forgalmú út, amelyek kicsik és jellegük miatt "nem piacképesek", ezért azokat a XI. kerület egy képviselő-testületi döntéssel az állam rendelkezésére bocsátotta - mondta Cserháti Péter.

Közölte: a négy magáningatlanról az MNV Zrt. tárgyalt a tulajdonosokkal, ezekről írták alá a szerződéseket az NFM tájékoztatása szerint július 7-én. A kormány újabb határozatban döntött a folyamat felgyorsításáról - ez jelent meg június 29-én a Magyar Közlönyben -, határidőt szabott az ügyletek lebonyolításához, és ezen a határidőn belül minden szerződést megkötöttek.

Cserháti Péter elmondta: a magáningatlanok megvásárlásához szükséges összeg nettó 4,4 milliárd forintot tett ki. A területek megvásárlása után lehet folytatni a tervezést és a kialakítást.

Hangsúlyozta: mindez jelzi, a kormány határozott célja, hogy minden helyszínen megvalósuljon az Egészséges Budapest program.

Ez volt az egyetlen helyszín - tette hozzá -, amely részben nem volt állami tulajdonban.

A miniszteri biztos elmondása szerint a nagy centrumok fejlesztése 2019-ben "gőzerővel" megindulhat, ha a döntések kellő időben megszületnek. Kitért arra is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón a dobogói beruházást 120-150 milliárd forintos összeggel körvonalazta, ennek pontosítását kell elvégezni szeptemberig, hogy a közbeszerzéseket egzakt összegekkel írhassák ki.

A Magyar Közlönyben jelent meg a múlt héten a kormány határozata arról, hogy a fővárosi és Pest megyei kórházfejlesztés első ütemében melyik kórház mennyi pénzhez jut a program idei, 40 milliárd forintos költségvetési keretéből. A leendő dél-budai "szuperkórház" tervezésére csaknem 2,3 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.