Országgyűlés

Egyszerű többséggel is dönthet a plakáttörvényről a Ház

Egyszerű többséggel is megszavazhatja a politikai reklámok kihelyezésének szigorítását célzó úgynevezett plakáttörvény-javaslatot az Országgyűlés, miután a törvényalkotási bizottság egy ezt lehetővé tevő változtatást fogadott el pénteken, a javaslat parlamenti vitáját megelőzően.

2017.06.23 11:55MTI

Eszerint az előterjesztésnek már a címe is megváltozik, az a településkép védelméről szóló törvény módosításaként szerepel, mivel az államfő észrevételeinek kezelése érdekében a változtatás csak ezt a jogszabályt módosítja - olvasható az indokolásban.

Ez a jogszabály egészülne ki a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal. A változtatás kötelező listaáras plakáthely-beszerzést írna elő mindazoknak akik közvetlenül vagy közvetetten költségvetési támogatásban részesülnek.

Részletesebben azon szervekre vonatkozna, amelyeket nevesít a költségvetés, a büdzséből támogatásban részesülnek, valamint azon szervezetekre is, amelyek költségvetésből támogatott jogi személyektől kapnak forrást, utóbbiakra azonban csak akkor vonatkozna, ha teljes bevételük legalább fele származik a költségvetésből támogatott szervezettől.

A listaártól csupán az uniós nyílt eljárás szerint lefolytatott beszerzéssel, illetve a közbeszerzési törvény szerinti központi beszerző szerv által lefolytatott beszerzési eljárás során lehet eltérni.

A plakátkihelyezésről szóló szerződéseket a feleknek haladéktalanul el kell küldeniük az érintett hatóságnak, amely azt honlapján közzéteszi. Ha a szerződésátadás nem teljesül, akkor a hatóság két napon belül eltávolítja a plakátokat.

Mindez a járműveken elhelyezett hirdetésekre is vonatkozna.

A jogellenesen elhelyezett plakátokért 150 ezer forintos bírság szabható ki.

A korábban megkötött szerződések szerint július 15-ig helyezhetők ki plakátok.

A jogszabály a kihirdetését követő napon lépne hatályba.

A testület kormánypárti többsége megszavazta az MSZP-nek tulajdonított módosító javaslatokat is, amelyek kétharmados támogatást igénylő passzusokat is tartalmaznak. Az erről szóló szavazáson a szocialista bizottsági tagok már nem voltak jelen, korábban kivonultak, mivel kijelentették: a dokumentumot nem kívánták módosító javaslatként beterjeszteni, az csupán, megfogalmazásuk szerint a korábban megtartott ötpárti egyeztetés tárgya volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.