Országgyűlés

Megbukott a plakáttörvény

A parlamentben egy kivételével minden ellenzéki képviselő megjelent, a kormánypártoknak nem sikerült keresztülverniük a kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást.

2017.06.14 11:19MTI
Fotó: MTI

Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget szerdán a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett "plakáttörvény", amely kampányidőszakon kívül megtiltotta volna a politikai plakátok kihelyezését mind a kormánynak, mind a pártoknak.

A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei - amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt - nem kapták meg a szükséges számú szavazatot.

Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott - a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.

A törvénymódosítás nyomán a településképi törvény új, kétharmados passzusa azt mondta volna ki, hogy választási kampányidőszakon kívül tilos politikai plakátok kihelyezése mind a pártoknak, mind a kormánynak.

Ugyanígy a kampányidőszaki plakátolás - választási eljárási törvénybeli - újraszabályozása is minősített többséget igényelt volna. Utóbbi alapján a reklámok közzétevőinek és a médiahirdetési felületek értékesítőinek kampányidőben mindenkinek azonos áron kellett volna biztosítaniuk politikai plakát elhelyezését kültéri reklámfelületen.

Az eredeti törvényjavaslat indoklásában a fideszes előterjesztők azt írták: indítványuk célja, hogy megakadályozza milliárdosok leplezett befolyásszerzési kísérleteit, és növelje az átláthatóságot, továbbá hogy "egyes pártok ne váljanak a választási kampányaikat korrupt módon finanszírozott üzleti vállalkozások lekötelezettjeivé".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.