Bíróság

Életfogytiglant kapott a barátnőjét megfojtó román férfi

A vád szerint 2013-ban megfojtotta barátnőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóban rejtette el.

2017.06.12 14:28MTI

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, megismételt eljárás keretében egy 28 éves, román állampolgárságú férfit, aki a vád szerint 2013-ban megfojtotta barátnőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóban rejtette el.

Palásti Sándor bíró elmondta, hogy L. Gyula minden nyomot el akart tüntetni, miután későbbi áldozatával néhány hónap alatt több bankot kiraboltak, illetve megpróbáltak kirabolni. A 40 éves - addig prostituáltként dolgozó - nő a sofőrje volt a rablások során, és a férfi azért gyilkolta meg, mert attól tartott, hogy miatta fog lebukni, a sértett ugyanis kábítószer hatása alatt sokszor adott ki információkat ismerőseinek.

A román állampolgárságú férfi a vád szerint tablettákkal elkábította, majd megfojtotta a nőt, a holttestet a másodrendű vádlottal - egy másik barátnőjével - közösen szőnyegbe csavarta, a fejére nejlonzacskót kötött, és a ház emeleti részében egy ágyneműtartóba rejtette el, ahol csak körülbelül négy hónappal később (2014 januárjában) találtak rá a hozzátartozói.

A törvényszék a - bíróváltás miatt - megismételt eljárásban a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.

Bán Judit ügyész elmondta, a vádlott nem volt biztos abban, hogy az áldozata meghalt, ezért húzott zacskókat a fejére, hogy még esélye se lehessen annak, hogy a sértett életben marad.

A férfi csak a fegyveres rablásokat ismerte be, a gyilkosságot nem. Védője kijelentette, hogy nem ügyfele követte el a terhére rótt cselekményt, és vitatta, hogy a felhozott bizonyítékokat helyesen értelmezték volna.

A vádlott az ítélet kihirdetése közben rosszullétre hivatkozva elhagyta a tárgyalótermet, ezért a bíróság a távollétében indokolta a döntést.

Az ítélet ellen a férfi védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.