Bűncselekmény

Előzetesben az anyját halálra verő mezőhegyesi férfi

Halált okozó testi sértés gyanúja miatt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy mezőhegyesi férfit, aki olyan súlyosan megverte az édesanyját, hogy az belehalt sérüléseibe.

2017.05.29 16:34MTI

A Békés Megyei Főügyészség közleményében azt írták, a 46 éves férfi és 83 éves édesanyja között régóta rossz volt a viszony, a gyanúsított úgy érezte, hogy anyja miatt mentek tönkre korábbi párkapcsolatai. A férfi a válása után ennek ellenére együtt élt az anyjával, majd vele együtt költözött 2017 áprilisában Romániából Magyarországra, a Békés megyei Mezőhegyesre, az anyja által vásárolt lakásba.

Szinte naponta veszekedtek, a férfi vissza akart költözni Romániába, de ezt saját jövedelem hiányában nem tudta megtenni. A veszekedések során a gyanúsított szinte naponta bántalmazta az édesanyját.

A férfi a múlt héten három alkalommal is megverte, testszerte ököllel nagy erővel megütötte, megrúgta, illetve megtaposta az idős nőt, aki péntek este rosszul lett. A földön fekvő asszonyhoz a szomszédok hívták ki a mentőket, akik azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A megyei főügyészség a kényszerintézkedés elrendelését a szökés, elrejtőzés veszélye miatt kezdeményezte. A Békéscsabai Járásbíróság 30 napra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását - áll a közleményben.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t arról tájékoztatta, hogy múlt pénteken, nem sokkal este 10 óra előtt érkezett hozzájuk bejelentés az esetről. A rendőröknek a férfi a helyszínen azt állította, hogy édesanyja néhány nappal korábban szerezte a sérüléseit, amikor ismeretlenek megtámadták, bántalmazták és elvették a pénzét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.