Titkosszolgálatok

Terrorizmus: Ezreket kellene ellenőrizni, de csak százakat tudnak

A szakértő szerint a titkosszolgálatoknak nincs kapacitásuk arra, hogy teljes biztonsággal kiszűrjék a potenciális terroristákat.

2017.05.25 22:30MTI
Fotó: AFP

Horváth József titkosszolgálati szakértő szerint emberek ezreit kellene ellenőrizniük a titkosszolgálatoknak terrorizmus gyanúja miatt, erre azonban nincs kapacitásuk, és csak százakat tudnak átvizsgálni.

A szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában azt mondta, ezért fordulhat elő, hogy bár egyesek a hatóságok látókörében vannak, mégis el tudnak követni merényleteket.

Mint mondta, új kihívással szembesülnek a titkosszolgálatok: az elhárítást már nem békeidőben, hanem "kvázi háborús helyzetben" kell végezniük.

Az információk mintegy nyolcvan százalékát be lehet szerezni nyílt forrásokból, a fennmaradó húsz százalékra kell fókuszálni - mondta. Ez az adatgyűjtés "technikai vagy humán forrásokon keresztül sikerülhet" - tette hozzá, megjegyezve: minden eszközzel meg kell védeni az ügynököket.

Horváth József problémaként említette, hogy hiába akadályoznak meg a titkosszolgálatok tucatszám merényletkísérleteket, ha egyetlen terrorista terve valóra válik, az az összes korábbi sikert "felülírja".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.