Vádemelés

Otthagyta a gyereket a babakocsiban az út szélén

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki bódult állapotban magára hagyta a kisbabáját tavaly nyáron Soroksáron.

2017.05.20 12:29Havariapress

A XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a 34 éves nő 2016. augusztus 31-én kora este a XX. kerületi Pozsonyi utcában egy szemetes mellé kirakott használt tárgyak között kutatott. A bódult állapotban lévő vádlottal volt a nő akkor 14 hónapos kisfia is.

Ezután néhány használt tárgyat bezsákolt, majd elsétált a helyszínről úgy, hogy 14 hónapos gyermekét az út szélén, a babakocsiban hagyta.

Az utcában lakók észlelték, hogy a nő a gyermeket hátrahagyva elsétál, majd megpróbálták megkeresni, de nem találták, ezért értesítették a rendőrséget. A rendőri intézkedés során a magára hagyott kisfiút -az életkorára figyelemmel - gyermekkórházba szállították.

A rendőrök a vádlottat végül csak másnap reggel találták meg egy XXIII. kerületi lakásban, még akkor is bódult állapotban.

A történtek miatt az illetékes gyámhivatal a gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el.

A vádlott azzal, hogy 14 hónapos gyermekét az utcán magára hagyta, súlyosan megszegte a szülői nevelési, gondozási és felügyeleti jogból eredő kötelezettségét, és súlyosan veszélyeztette a kiskorú testi fejlődését is. Mindezek alapján az ügyészség kiskorú veszélyeztetésével vádolja a nőt, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.