Szakértő

Semmi nem alapozza meg a gödi Topházzal kapcsolatos vádakat

Az ott dolgozók nagyon fel vannak dúlva, dühösek és kikérik maguknak az állításokat, elmondásuk szerint a legjobb tudásuk szerint végzik a munkájukat.

2017.05.13 16:07MTI

Az ÉTA Országos Szövetség elnöke szerint semmi alapja nincs a gödi Topházat ért vádaknak, ezt a saját vizsgálatuk állapította meg.

Papp Ágnes az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta, a szervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felkérésre vizsgálódott több napon keresztül a helyszínen. Tapasztalataik szerint a korábban elhangzott állításokat semmi nem támasztotta alá, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nincs tennivaló az intézményben, ahol 220 gondozott él.

Közölte, szülői értekezletet is tartottak, ám egyetlen szülő sem volt, aki azt jelezte volna, hogy kivenné gyermekét az intézményből. Papp Ágnes szerint az ott dolgozók nagyon fel vannak dúlva, dühösek és kikérik maguknak az állításokat, elmondásuk szerint a legjobb tudásuk szerint végzik a munkájukat.

Az Emmi május 4-én jelentette be, hogy a kormány vizsgálatot indított a gödi Topház Speciális Otthonban, mert egy nemzetközi civil szervezet jelentése szerint a fogyatékossággal élőket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.