Örökségvédelem

Szombaton rendezik meg az Emlékhelyek napját

Szombaton rendezik meg az Emlékhelyek napja országos programsorozatot, amelyen többek között fényfestéssel elevenedik meg a Fiumei Úti Sírkert Kossuth-mauzóleuma, újrajátsszák az egri vár ostromát, de lesz drégelyi "csillagtúra", és szigetvári bátorságpróba is.

2017.05.12 05:24MTI

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) országos, több mint 50 helyszínen megrendezett programsorozata a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontossággal bíró helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet - közölte az intézet az MTI-vel.

Idén a megnyitót a Fiumei Úti Sírkert nemzeti emlékhelyen rendezik, ahol a Magyar Nemzeti Táncegyüttes fellépését többek között a Reformáció és az Arany János emlékévhez kapcsolódó tematikus séták követik. 21 órakor lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad elő részleteket Beethoven, Verdi, Bartók, Rossini és Mascagni művekből, amit animációs vetítés tesz teljessé a Kossuth-mauzóleumon, de látványos fényfestés kerül a nagyobb sírépítményekre is, majd a napot egy éjszakai zseblámpás túra zárja le.

Mindezek mellett Egerben "fegyverbe" hívják a város diákságát, hogy egy ostromjáték során újraéljék az 1552-es diadal legfontosabb eseményeit. Szigetváron Zrínyi asztalához ültetik, majd bátorságpróbára szólítják a börtönpincében az érdeklődőket, Pákozdon kard mellett lézerpisztolyt is kézbe lehet venni, a drégelyiek pedig csillagtúrát vezetnek majd. Idén először vesz részt a programban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a budapesti Trefort-kert, Széphalom és a Tatabányai Turul emlékmű is.

A Fiumei Úti Sírkertben rendezett sétákra és számos más programra is regisztrálni kell, a részletekről a rendezvény oldalán lehet tájékozódni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.