Migránsok halála

Vádat emeltek a hűtőkocsiban megfulladt 71 migráns ügyében

Emberölés és embercsempészés miatt vádat emeltek a 71 ember halálát okozó bűnszervezetben tagjai ellen.

2017.05.04 15:17MTI

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 11 afgán, bolgár és libanoni férfi ellen emelt vádat, mert 2015 augusztusában az osztrák A4-es autópályán, Parndorf közelében hagyták azt a hűtőkamiont, amelynek rakterében még Magyarországon 71 ember megfulladt - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Kecskeméten.

Nánási László megyei főügyész elmondta: a vád szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015 júniusától napi rendszerességgel csempésztek embereket Németországba és Ausztriába.

A szervezet 30 éves afgán vezetője az utakkal mintegy 300 ezer eurót keresett. A férfi biztosította a működéshez szükséges pénzt és szervezte meg bűntársaival a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránsok Nyugat-Európába szállítását - tette hozzá.

A bűnszervezetben szervezőként vett részt egy 31 éves bolgár férfi is, aki a szintén bolgár embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves bolgár-libanoni kettős állampolgár, aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő úgynevezett előfutóként vett részt a bűncselekményekben.

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében, és indítottak el az M5-ösön, az M0-son, majd az M1-es autópályán Ausztriába. A határra Kecskemétről induló kamiont egy 25 éves bolgár sofőr vezette, előfutóként pedig egy 38 éves bolgár férfi kísérte.

Mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték a raktérbe zárt emberek, hogy nem kapnak levegőt, amit a sofőr és az előfutó is hallott. Afgán vezetőjüktől azonban többször is azt a telefonos utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen gyötrelmes körülmények között megfulladt.

A sofőr és előfutója a magyar-osztrák határt átlépve a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában, Parndorf közelében hagyta, majd visszatért Magyarországra.

A bűnszervezet tagjai már másnap hajnalban ismét 67 migránst zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba, szintén Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig (Gols) vitték. A bezárt emberek ebben ez esetben azonban ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki sem halt meg.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottjai közül 9 embercsempész előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, 2 gyanúsított ellen pedig távollétében emelt vádat a főügyészség. Valamennyiüket bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. A "halálkamionos" szállításban részt vevő négy vádlottnak ezen kívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell.

A gálosi szállításban közreműködő férfit és egy másik bolgár embercsempészt 67 rendbeli, életveszélyt okozó testi sértés bűntettével is vádolják.

Az ügyész 4 vádlott ellen életfogytig tartó fegyház, a többi embercsempésszel szemben határozott idejű fegyházbüntetés és kiutasítás kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: a 2015. augusztus 27. óta tartó eljárás alatt több mint 1500 kamerafelvételt szereztek be, 16 járművet foglaltak le, és több mint 52 ezer oldal nyomozati irat keletkezett.

A sajtószóvivő beszélt a "parndorfi ügyként" elhíresült eset kecskeméti és Bács-Kiskun megyei vonatkozásáról is. A "halálkamion" ugyanis Kecskemétről indult el, és a bolgár sofőröknek egy ottani szállodában szerzett szállást irányítójuk, az 51 éves, bolgár-libanoni kettős állampolgárságú szervezőnek pedig kecskeméti tartózkodási helye is volt.

Elmondta: a nyomozás sikeressége a széles nemzetközi (bolgár, szerb, osztrák, német) együttműködésnek is köszönhető. Egy év alatt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség, valamint a főügyészség huszonegy nemzetközi jogsegélykérelmet küldött ki, és ezeket valamennyi esetben pár hónapon belül teljesítették.

Egy másik csütörtöki sajtótájékoztatón a Kecskeméti Törvényszék sajtótitkára, Petróczy Anett elmondta: az ügyben 284 tanú és 15 szakértő szerepel. Az eljárási költségek az előzetes becslések szerint meghaladják majd a 100 millió forintot. Szükség lesz pastu, bolgár, német és arab tolmácsokra is.

A vádirat 26 vádpontot tartalmaz, ezekből az egyik a "parndorfi ügy". A nyilvános tárgyalássorozat várhatóan júniusban kezdődik majd, és az ítélet akár még idén megszülethet - tette hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.