Mérsékelték a büntetését

Nem kell börtönbe vonulnia Geréb Ágnesnek

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat, az egyik esetben a gyermek holtan jött világra, egy másik esetben pedig fél évvel később meghalt.

2017.04.20 13:15MTI

Enyhítette Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász büntetését a Fővárosi Törvényszék csütörtökön perújítási eljárásban. A kétéves fogházbüntetést első fokon öt évre felfüggesztették, a foglalkozástól eltiltás idejét pedig tízről nyolc évre csökkentették.

MTI/Bruzák Noémi

A csütörtöki határozat ellen az ügyész és a védelem is fellebbezett.

A szülész-nőgyógyászt 2012-ben a Fővárosi Ítélőtábla találta bűnösnek halált okozó, valamint maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, és jogerősen letöltendő fogházra ítélte. Később Geréb Ágnes és védője két perújítást is kezdeményezett, újabb szakértői véleményekre hivatkozva.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, egy másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt. Az ítélőtábla ezek miatt ítélte két év letöltendő fogházra.

A Fővárosi Törvényszék az egyik esetben találta alaposnak a perújítási kérelmet. A bíróság azt vizsgálta, lehetett-e ok-okozati összefüggés a gyermek maradandó fogyatékossága és Geréb Ágnes tevékenysége között, és felmerülhet-e, hogy az agyi károsodást vírusfertőzés okozta. A bíróság egy új szakvélemény alapján végül lényegében azt mondta ki, a vádlott nem követett el szakmai hibát azzal, hogy oxitocint adott be, így nem tehető felelőssé a gyermek maradandó fogyatékosságáért.

A törvényszék ugyanakkor megerősítette a korábbi ítéletet: Geréb Ágnes szakmai szabályszegése megállapítható abban, hogy otthonszülés levezetését vállalta egy ikerszülésnél. Jelezte, jogszabályi rendelkezés van arra, hogy ikerszülést kiemelt egészségügyi intézményben kell levezetni, és arra is, hogy milyen tárgyi eszközök megléte szükséges hozzá.

MTI/Bruzák Noémi

Geréb Ágnes az utolsó szó jogán felidézte orvosi pályafutásának azokat az állomásait, amikor hatályos jogszabályokkal vagy protokollokkal szemben döntött, de - fogalmazott - mindig a szülő nők, az újszülöttek, az apák és az egész társadalom érdekének megfelelően. Arról beszélt, hogy ezeknek a döntéseknek egy része - amelyekért többször elmarasztalták - később jogszabályokban, a szakmai protokollban, vagy a gyakorlatban elfogadottakká vált. Példaként említette az apás szülések lehetővé tételét 1977-ben, amiért akkor még fél évre eltiltották a szülések kísérésétől, ma pedig már elfogadott, támogatott gyakorlat.

A bíróság erre utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítéletben nem Geréb Ágnes orvosi tevékenységét értékelték, és nem is az otthonszülés intézményéért folytatott küzdelmét, hanem a konkrét vádbeli cselekményeket mérlegelték, szakértői vélemények figyelembevételével.

Takács Melinda ügyvéd a tárgyalás után az MTI-nek azt mondta, az egyik vádpontban az elutasított perújítás ellen és a kiszabott büntetés enyhítése érdekében, a másik vádpontban pedig felmentésért fellebbeztek. Sikerként értékelte, hogy az ítélőtábla elrendelte a perújítást és azt is, hogy Geréb Ágnesnek nem kell két évre fogházba vonulnia. Szerinte a mostani döntés azt jelentheti, hogy másodfokon - ha a bíróság elfogadja az érveiket - akár felmentő, illetve még sokkal enyhébb ítélet is születhet. Arról is beszélt, hogy a - majdani jogerős ítélettől számított - nyolcéves felfüggesztés azt is jelenti, hogy a most 64 éves Geréb Ágnes nem tudja már folytatni hivatását, ha a másodfokú bíróság nem változtatja meg az ítéletnek ezt a részét.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.