Focisuli

A DK feljelenti a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt

Az ellenzéki párt képviselője szerint "az ország legnagyobb TAO-temetője" nem tett eleget egy bírósági döntésnek.

2017.04.19 16:53MTI
Fotó: MTI

A Demokratikus Koalíció közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelenti a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, miután a szervezet nem tett eleget egy bírósági döntésnek - közölte az MTI-vel szerdán a párt elnökségi tagja.

Földi Judit arra hivatkozott, hogy a DK korábban beperelte "az ország legnagyobb tao-temetőjét", a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. A bíróság jogerős döntése után az alapítványnak 15 napja volt kiadni, hogy mire költötték a több milliárd forint tao-támogatásként kapott közpénzt, de a párt a határidő lejárta után sem kapta meg a számlákat és szerződéseket - tette hozzá. A Demokratikus Koalíció arra volt kíváncsi, hogy mire költötték azokat a milliárdokat, amiket tao-pénzként kaptak, hány milliárd ment a Mészáros és Mészáros Kft-nek vagy más Orbán-közeli magáncégnek - mondta a politikus.

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterre utalva úgy fogalmazott: "Orbán Viktor strómanja" láthatóan úgy gondolja, hogy a törvények felett áll, neki mindent szabad, rá nem vonatkoznak a bírósági döntések. A vegzált civilek már most is átláthatóbbak, mint maga a miniszterelnök és "felcsúti birodalma" - fogalmazott Földi Judit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.