OLAF-jelentés

Előnytelennek tűnő szerződések miatt kétszer is javasolták a 4-es metró építésének leállítását

A DBR Metró Projekt Igazgatóság volt vezetője azt mondta, hiába nyújtották be az ezzel kapcsolatos anyagokat, a fővárosi vezetésnél "falakba ütköztek".

2017.04.10 12:43MTI
Fotó: MTI

A DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007-ben és 2008-ban is javasolta a 4-es metró beruházásának leállítását - közölte Balogh Árpád, az igazgatóság volt vezetője a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén, Budapesten.

Balogh, aki 2007 júliusa és 2008 szeptembere között volt megbízott projektigazgató, elmondta: 2007 végén és 2008 elején készült két szakmai anyag, amelyekben a beruházás leállítását javasolták. Ezt "a szakmailag előnytelennek tűnő" szerződésekkel, valamint "a fúrópajzs és az állomások közötti kapcsolatrendszer" bonyolultságával és szövevényességével indokolták.

Az anyagok a fővárosi vezetés elé kerültek, de mind a két alkalommal "falakba ütköztek" - közölte.

Balogh szerint a DBR Metró Projekt Igazgatóság az akkori létszámát, erőforrását és a szakmai "összeállítást" tekintve alkalmatlan volt a projekt lebonyolítására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.