Jog

V. László-ügy: fegyházbüntetést kért az ügyész a vádlottak többségére

A vádlottak többségére fegyházbüntetést kért az ügyész a V. László és társai ellen indult büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken.

2017.03.31 12:53MTI

Az ügy lényege, hogy a V. Lászlóhoz köthető - vendéglátóhelyeket üzemeltető - gazdasági társaságok 2010 és 2012 között a bevétel jelentős részét eltitkolták. A vádlottak ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - más bűncselekmények mellett - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat.

A vád szerint a budapesti szórakozóhelyek üzemeltetőjeként ismertté vált elsőrendű vádlott, V. László az 1990-es évek első felétől Budapesten egyre több vendéglátóipari tevékenységet folytató gazdasági társaságban szerzett érdekeltséget, és bevételeinek illegális növelésére törekedett. A vádbeli időszakban 48 cégből álló cégcsoportot alakított ki. A gazdasági társaságok ügyvezetői neki lekötelezett, általa megbízhatónak tekintett emberek voltak. Emellett jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az V. kerületi kapitányság több vezető beosztású tisztjével és más hatósági dolgozókkal is. A vádbeli cselekmények elkövetési értéke összességében milliárdos nagyságrendű.

Az ügyész perbeszédében felidézte a bűnszervezet fogalmát, amely a büntető törvénykönyv szerint "három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése". A V. László által irányított csoport ennek megfelelt - mondta. Hozzátette: a csoport a bevételek eltitkolásával rendszeres haszonhoz juttatta vezetőjét, megkárosítva ezzel a költségvetést.

Az ügyész - aki szerint a vádlottak többsége bűnszervezetben követte el a bűncselekményt - pénteki perbeszédében csak 6 esetben indítványozott közérdekű munkára kötelezést, 28 vádlottra szabadságvesztés kiszabását kérte.

A perben V. Lászlót felbujtóként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, kétrendbeli, felbujtóként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, felbujtóként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolják.

Az ügyész szerint a háromszintű, V. László által vezetett bűnszervezet tagjai tudták, mi a bűncselekmény valódi célja. Hozzátette: az üzletvezetők közreműködése is szükséges volt, a költségvetési csalást ugyanis nem tudták volna "végrehajtók" nélkül elkövetni. A szervezetnek voltak olyan tagjai, akik maguk is arról számoltak be, hogy a szervezetet V. László vezette, "mindenről ő döntött" - mondta.

A vádhatóság képviselője az ügyben súlyosbító körülményként kérte figyelembe venni, hogy a költségvetési csalások aránya magas a vendéglátóiparban, és azt is, hogy hosszabb ideig követték el a csalást, valamint kiemelte V. László kezdeményező szerepét. A fegyházbüntetés kiszabása mellett 28 vádlott esetében azt is indítványozta, hogy a bíróság zárja ki őket a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből és pénzbüntetést is szabjon ki rájuk.

Az elsőrendű vádlott és társainak többsége mindvégig tagadta bűnösségét, de voltak, akik részben elismerték bűnösségüket.

A per péntek délután V. László védőjének perbeszédével folytatódik.

A Központi Nyomozó Főügyészség egyébként 2014 augusztusában egy másik vádiratot is benyújtott V. László és 21 társa ellen. Abban az ügyben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés a vád, többen az ügyészség szerint bűnszervezetben követték el cselekményeiket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.