Jog

Iszapömlés - A Győri Törvényszék folytatja le a megismételt elsőfokú eljárást

A Győri Törvényszék folytatja le a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárását, miután a Győri Ítélőtábla csütörtöki végzésében kizárta a Veszprémi Törvényszéket.

2017.03.24 14:56MTI

Ferenczy Tamás, a táblabíróság szóvivője elmondta, a Veszprémi Törvényszék elnöke azt közölte az ítélőtáblával, hogy ügyelosztási rendje szerint nincs olyan bírója, aki az ügyben jogosult lenne eljárni és ne lenne kizárva a megismételt eljárásból.

A Győri Ítélőtábla a megismételt eljárásból kizárta ugyanis az első fokon eljáró bírót, két másik bíró az ügy nyomozati szakaszában járt el, egy bíróval szemben pedig kizárási ok áll fenn.

A másodfokú bíróság idén február 6-án hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszéknek a vörösiszapper összes vádlottját minden vádpont alól felmentő határozatát. A döntés szerint az új eljárást az elsőfokú bíróság egy másik tanácsának kell lefolytatnia.

A másodfokú tárgyalás idén január 23-án kezdődött, miután a fellebviteli főügyészség az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte. Fejes Péter ügyész arra alapozta fellebbezését, hogy a törvényszék eljárási szabálysértést követett el, ítélete megalapozatlan, indoklási kötelezettségének nem tett eleget, így az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt.

A Veszprémi Törvényszék bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat tavaly január 28-án. A törvényszék szerint a katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.