Gyász

Búcsúzunk Nur-Nuru-Bintől

A súlyos daganatos betegség legyőzte az Állatkert kedvencének szervezetét.

2017.03.22 21:02ma.hu

A Fővárosi Állat- és Növénykert szomorúan tudatja, hogy a Nur-Nuru-Bin szervezetét megtámadó súlyos daganatos megbetegedés legyőzte az állat küzdeni akarását és a szakemberek erőfeszítését.

A koala életéért múlt hét óta küzdöttek az Állatkert munkatársai. A gyógyszeres kezelésre Nur-Nuru-Bin kezdetben jól reagált, átmenetileg javult az étvágya is. Ám később ismét rosszabbra fordult a helyzet. A legfrissebb citológiai vizsgálatok szerint a betegség végstádiumába, menthetetlen állapotba került. A lehetőségeket mérlegelve az állatkerti szakemberek úgy döntöttek, hogy megkímélik az állatot a további szenvedésektől.

Mint ismeretes, az állatnál még a múlt héten limfoid leukózist, egy olyan daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, amely a vérképző szerveket támadja meg. Ez a betegség sajnos gyakran előfordul a koaláknál, a vadonbeli állatoknál éppúgy, mint az állatkerti egyedeknél. Európában, ahol csak néhány állatkertben élnek koalák, korábban már négy másik intézményben is volt hasonló eset, köztük abban a belga állatkertben is, ahonnan Nur-Nuru-Bin Budapestre érkezett.

Múlt péntek óta a közösségi médián keresztül rengeteg bíztatást kapott az Állatkert, amelyet az intézmény külön is megköszön mindazoknak, akik az elmúlt napok erőfeszítései közben lélekben Nur-Nuru-Binnel és a megmentésén munkálkodó szakemberekkel voltak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.