Okos

Okostantermet adtak át Miskolcon

Az elektronikus táblával, tabletekkel, digitális tollakkal felszerelt okostantermet az Ökumenikus Segélyszervezet átmeneti otthonában élők mellett a környező iskolák diákjai is használhatják.

2017.03.23 03:30MTI

Az országban elsőként adtak át úgynevezett okostantermet szociális központban Miskolcon, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Samsung Electronics Magyar Zrt. egyedülálló együttműködésének köszönhetően szerdán.

Az elektronikus táblával, tabletekkel, digitális tollakkal felszerelt és adományból bebútorozott okostantermet a karitatív szervezet miskolci átmeneti otthonában élők mellett a környező iskolák diákjai is használhatják térítésmentesen - mondta Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója, hozzátéve: a fejlesztés része annak a közösségi nyitásnak, amely az Ökumenikus Segélyszervezet központjait országszerte jellemzi.

Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöki tanácsadója hangsúlyozta, hogy a miskolci gyerekek a Smart School okostantermével egyedülálló oktatási rendszert tudhatnak magukénak, amely bár a könyveket, a tanulást és a kemény munkát sosem fogja kiváltani, az integrációban és a digitális írás- és olvasáskészség fejlesztésében lépéselőnyt jelent majd. Esélyt ad az esélyteleneknek - hangoztatta.

Lehel László kitért arra is: a segélyszervezet miskolci szociális és fejlesztő központjában nemcsak zárt, átmeneti otthon működik, hanem az elmúlt időszakban olyan közösségi tér is nyílt, amely az Avason élő hátrányos helyzetű családoknak kínál esélyt a felzárkózásra.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete elmondta, hogy a miskolci intézmény mára nemcsak az avasi lakótelep egyik fontos közösségi terévé nőtte ki magát, hanem országos jelentőségű szakmai műhellyé is vált.

Mint fogalmazott, ez a digitális tanterem arra is alkalmas, hogy a gyerekek "élvezzék a tanulást".

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere arról beszélt, hogy a tanterem nemcsak a fiataloknak, hanem az egész városnak hasznára lesz.

Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban 17 ezer laptopot kaptak a városlakók, az ehhez szükséges forrást pályázaton nyerte el a megyeszékhely.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.