Oktatás

Kétszer annyi gyerek üdülhet majd a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborban

Az Erzsébet-táborok fejlesztése keretében három év alatt 26 milliárd forintot fordítanak a zánkai és fonyódligeti táborokra.

2017.03.21 00:30MTI

A felújítások és korszerűsítések, a tervezett fejlesztések eredményeként kétszer annyi gyerek üdülhet majd a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Rétvári Bence szólt arról, hogy az Erzsébet-táborok fejlesztése keretében három év alatt 26 milliárd forintot fordítanak a zánkai és fonyódligeti táborokra.

Az államtitkár elmondta: az Erzsébet-táborok célja, hogy olyan gyerekek is eljussanak a Balatonhoz, akiknek erre nem lenne lehetőségük. A szülőknek is nagy segítség, hogy a nyáron egy hétre jelképes összegért megoldott a gyermek felügyelete - tette hozzá.

Rétvári Bence kiemelte, hogy a jövőben a gyerekek nevelésére - többek között a sportolás fontosságát, a hazafias nevelést, a hagyományőrzést előtérbe helyezve - még nagyobb hangsúlyt fektetnek. Céljuk, hogy a nyári táborokkal az év közbeni tanórákat is kiegészítsék, például idegen nyelvi, közlekedéssel kapcsolatos, természettudományi ismeretekkel is gazdagodjanak a táborokban a gyerekek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.