Államfőválasztás

Kósa: Áder államfői, Majtényi ellenzéki aktivista beszédet mondott

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint míg Áder János államfői beszédet mondott hétfőn a parlamentben, addig Majtényi Lászlótól "virtigli ellenzéki aktivista" felszólalást hallhattak.

2017.03.13 15:02MTI
hirdetés

A kormánypárti politikus hétfőn az államfőválasztás utáni sajtótájékoztatóján értékelte a két köztársaságielnök-jelölt - még a titkos voksolások előtt tartott - beszédét.

Áder János köztársasági elnök, a Fidesz-KDNP államfőjelöltje a nemzet egységének kifejezésére hozott példákat, egyebek mellett a szerb-magyar történelmi megbékélésről - mondta Kósa Lajos, hangsúlyozva: a köztársasági elnöknek feladata, hogy a minden magyar szempontjából fontos ügyekben fellépjen. Közölte: az államfővé újraválasztott Áder János május 8-án tesz esküt.

Ezzel szemben a baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László - noha a nemzet megosztásának elkerülését szorgalmazta - mindenkihez szólt, kivéve a kormány politikáját támogatókat - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte Majtényi László "csak az ellenzékről, sőt még a szélsőségesekről is beszélt, akikről azt mondta, hogy be kell emelni őket az alkotmányos keretek közé".

A politikus hozzáfűzte: a köztársaságielnök-választás első - eredménytelen - fordulójában még 44-en, a második körben viszont már 5-tel kevesebben, csak 39-en szavaztak a volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére. A két forduló között, "80 perc alatt 5-en ábrándultak ki" belőle - fogalmazott.

Kósa Lajos azt is kiemelte: Majtényi László ellenzéki jelöltként nem csak hogy felszólalhatott az Országgyűlésben, de a közszolgálati televízió azt élőben közvetítette. Majtényi László "ehhez képest azt mondta, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, és súlyosan korlátozzák a (...) vélemények megjelenését" - jegyezte meg.

Azzal kapcsolatban, hogy Tarlós István főpolgármester - mint arról az ATV-ben nyilatkozott - jelenleg nem tervezi az indulást a következő, 2019-es főpolgármester-választáson, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: "ha Tarlós István azt akarta mondani, hogy szerinte nem fog elindulni 2019-ben, akkor azzal kapcsolatban óvatos vagyok, mert majd 2018-ban vagy 2019 elején kell erről döntést hozni, addig pedig kár ilyesmin lamentálni".

A nagyáruházak parkolóinak, illetve a házhozszállításnak az esetleges megadóztatását firtató kérdésre Kósa Lajos azt válaszolta: "látatlanban" nem akar állást foglalni a témában, de általános politikájuk a közösségi közlekedés segítése, és ennek részeként kell értelmezni a parkolási rendszert is. Az önmagában helyes - tette hozzá -, ha arra ösztönzik az embereket, hogy válasszák inkább a közösségi közlekedést. Azt is mondta ugyanakkor, hogy általában véve nem támogatja a kisadókat.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.