Menekültügy

A BM szerint nem igaz, hogy magyar rendőrök menekülteket bántalmaztak volna

A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a menekültek emberi jogainak megsértéséről szóló vádakat az Orvosok Határok nélkül képviselői fogalmazták meg, amely csoport "támogatói háttere közismerten Soros Györgyhöz kötődik".

2017.03.06 21:56MTI

A Belügyminisztérium (BM) "kategorikusan visszautasítja" azokat a nemzetközi és a magyar sajtóban megjelent ellenőrizetlen állításokat, amelyek szerint magyar rendőrök migránsokat bántalmaznak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a honlapján azt írta, az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex főigazgatójának tájékoztatása szerint nem készültek jelentések a rendőrség jogtalan erőhasználatáról.

A Belügyminisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a svéd Aftonbladet című napilap cikkére reagált, amelyben a szerb-magyar határig eljutott menekültek, valamint az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet képviselői migránsokat érintő fizikai erőszakról számoltak be a magyar hatóságok részéről.

A közleményben azt írták: amennyiben egy illegális migráns a meghallgatásakor a legcsekélyebb utalást tesz a bántalmazására, a rendőrség a meghallgatási jegyzőkönyvet átteszi az ügyészségre. A minisztérium ismeretei szerint 2015. szeptember 16. óta az ügyészségre továbbított nyolc esetből már hatról bebizonyosodott, hogy "minden alapot nélkülöző mendemonda".

Hangsúlyozták, hogy az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex műveleteiben 36 albán, bolgár, észt, finn, holland, litván, német, osztrák, román és szerb vendégtiszt teljesít szolgálatot Magyarországon, ám egyszer sem tapasztalták a migránsok emberi jogainak megsértését, bántalmazásukat.

Bár az ideiglenes biztonsági határzárnál a magyar rendőrség valóban alkalmaz szolgálati kutyákat, a cikkben nyilatkozó migráns állításával szemben egy-egy határszakaszon egy időben nincs három szolgálati kutya. Továbbá a kutyák szájkosárral látnak el szolgálatot, és azon keresztül nem tudnak harapni - közölték.

A minisztériumi közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a svéd napilap cikkében leírták: nem tudják ellenőrizni a személyes beszámolók valóságtartalmát. Ennek ellenére a média tényként kezeli a migránsok bántalmazását - tették hozzá.

A dokumentumban megjegyezték: az Orvosok Határok Nélkül "támogatói háttere közismerten Soros Györgyhöz kötődik". Emellett "ezek a minden alapot nélkülöző írások" éppen azelőtt jelentek meg, hogy az Országgyűlés kedden szavazna a jogi határzár megerősítéséről szóló törvényjavaslatról.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján azt közölte, a Frontex februári ülésén a tagállamok megismerhették a szervezet főigazgatójának január 24-én keltezett levelét, amelyben beszámol arról, hogy a műveletek során nem készültek jelentések a rendőrség jogtalan erőhasználatáról, és nem erősítették meg a migránsok emberi jogainak megsértésére vonatkozó állításokat sem. Hozzátették: Fabrice Leggeri főigazgató emlékeztetett arra is, hogy az Európai Bizottság tavaly október 18-19-én helyszíni látogatást tett a magyar-szerb határszakaszon, és "nem találta bizonyítottnak az állítólagos rendőri túlkapásokat".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.