Egészségügy

A makói helyett az orosházi kórház látja el négy település betegeit a kanyaró miatt

A makói kórházban kanyaró miatt elrendelt zárlat következtében az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) szombaton módosította a területi ellátási kötelezettséget. Ez alapján a Békés megyei orosházi kórház látja el négy Csongrád megyei település betegeit.

2017.03.06 13:49MTI

Duray Gergő, az orosházi kórház főigazgató-főorvosa hétfőn az MTI-nek elmondta: az OTH határozata értelmében a Csanádalberti, Pitvaros, Ambrózfalva és Nagyér településről érkező betegek - összesen 2800 ember - járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátását végzik a makói kórház helyett. Vasárnap két-három beteg jelent meg a kórházban ebből a körzetből - tette hozzá.

A főigazgató elmondta: jelenleg felmérik a dolgozók oltási státusát. Megnézik, hogy dolgozóik közül hányan kaptak csak egyetlen védőoltást a kanyaró ellen, hányan kapták meg az ismétlő oltást is, és hányan nem részesültek egyáltalán az immunizációban. Az egészségügyi dolgozók kötelező morbilli védőoltásáról egyelőre nincs információjuk, azt az egészségügyi hatóság rendelheti el - közölte.

A román határhoz közeli gyulai és békéscsabai kórházat hivatalosan egyelőre nem tájékoztatták a dolgozók kötelező védőoltásáról, a két intézményben még nem kezdődött el az orvosok és ápolók oltásainak a felmérése.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos szombaton azt mondta: ellenőrizni kell a Romániával határos megyékben az egészségügyi dolgozók kanyarófertőzés ellen is védettséget biztosító oltásának dokumentációját, azokat pedig, akik nem kaptak második oltást, be kell oltani.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, aminek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége legalább egy, kanyaró elleni oltásban részesült. A hosszú távra szóló védettség kialakítása érdekében 1989-től kezdődően két alkalommal - 15 hónapos, majd 11 éves korban - kapnak oltást a gyerekek. Az elmúlt két évtizedben Magyarországon az átoltottság meghaladta a 98 százalékot. Az oltás és az emlékeztető oltás a szakirodalmi adatok szerint mintegy 99 százalékos védelmet biztosít.

A makói kórház tíz munkatársánál jelentkeztek kanyaró megbetegedésre utaló tünetek, közülük ötnél laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a fertőzést. Szombaton az OTH elrendelte az intézményben a zárlatot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.