Önkormányzat

Érvénytelen lett a helyi népszavazás Algyőn

Érvénytelen lett a vegyi üzem tervezett építéséről meghirdetett helyi népszavazást Algyőn, a voksoláson a szavazók 18,87 százaléka, 832 választó vett részt.

2017.02.27 09:20MTI

A négy szavazókörben a névjegyzékben szereplő 4409 választó közül 829 adott le érvényes voksot. A szavazók közül a többség - 427 választó - támogatta az üzem építését.

A Szegeddel szomszédos községben egy görög befektető tervezte egy háztartási vegyi árukhoz alapanyagot gyártó üzem építését. Civil kezdeményezésre - melyhez a Fidesz és a KDNP helyi politikusai is csatlakoztak - aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a kockázatot jelentő vegyi üzem helyéről kérdezzék meg az algyőieket. December 15-én pedig a képviselő-testület döntött a népszavazás kiírásáról.

A befektető azonban kedden jelezte, hogy nem Algyőn kívánja megépíteni a tervezett üzemet.

A képviselő-testület többsége csütörtöki rendkívüli ülésén határozatot hozott arról, hogy visszavonják a népszavazás kiírásáról szóló döntést, melyet eljuttattak a Szegedi Törvényszékhez is.

A bíróság közleménye szerint a hatályos jogszabályok alapján a képviselő-testület bizottsága, valamint tagjai a helyi népszavazás elrendeléséig vonhatják vissza az általuk benyújtott helyi népszavazási kezdeményezést. A törvény ezen túlmenően nem tartalmaz a kezdeményezés visszavonására vonatkozó rendelkezéseket. A törvényszéknek így nem volt hatásköre arra, hogy a képviselő-testület határozata alapján érdemben eljárjon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.