NOlimpia után szabadon

Következő népszavazás Paks 2 lesz?

Vérszemet kaphat a Momentum, egy országos üggyel vidéken is bizonyíthat!

2017.02.23 13:25ma.hu

Az olimpiai pályázattal kapcsolatban a Momentumnak a visszavonás mellett legalább olyan fontos volt, hogy népszavazást tarthassanak (bár lássuk be, ez szintén jelentős pénzkidobás lett volna az ablakon) egy ezermilliárdos, Magyarország jövőjét több évtizedre meghatározó gigaberuházásról. Ilyen például a Paks 2 is, ami még az olimpiánál nagyobb közpénzügyi veszélyforrás lehet.

A Momentum Mozgalom szervezet elnöke, Fekete-Győr András hangsúlyozta: azért boldogok, mert a népszavazást támogató több mint 266 ezer aláírás "sűrítménye volt az emberek tettvágyának", amivel sikerült meghátrálásra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnököt, Tarlós István főpolgármestert és Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpia Bizottság elnökét. Ugyanakkor a másik szemük azért sír, mert "megint nem hallgatták meg az embereket" egy kérdésben, miközben a vita során lehetőség lett volna dönteni arról, hogy "mire költsünk" a következő évtizedekben. A "NOlimpia" kampánnyal azt is ki akarták fejezni, hogy nekik más prioritásaik vannak: az egészségügy és az oktatás fejlesztése - fűzte hozzá.

Ez egyben azt is mutatja, hogy az annyira nagy állami projektekkel szemben, ahol a korrupció az egekbe szökhet, és amit az eddigi drasztikus költségtúllépések nagyjából alá is támasztanak, a nép felemelheti a hangját, így ezekbe már jobb nem is belekezdeni.

Konkrétan az olimpia megrendezése rendkívül nagy pénzbe került volna, ráadásul eddig nem nagyon láttunk nyereséges ötkarikás játékokat, hiszen az esemény lezajlása után az utóhasznosítás nehézkes és csak viszi a pénzt. Hasonló a helyzet Paks 2-vel kapcsolatban is: nagy az esély rá, hogy a beruházás sosem térül meg, mire pedig megtérülne, az energetikában már rég lecsengnek az ilyen jellegű erőművek – foglalja össze a projekt kilátásait Zsiday Viktor portfoliómendzser legfrissebb blogbejegyzésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.