Olimpia 2024

Kósa: egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este jelentette be, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja.

2017.02.23 10:20MTI

Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat - mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

A politikus elmondta: legkorábban július 16-ára lehetett volna kitűzni a helyi népszavazást, de ha "az időhúzásban érdekeltek" élnek a fellebbezési lehetőségekkel, akkor csak októberben lehetett volna azt megtartani. A lobbizást késő lenne elkezdeni már májusban is, emellett a pályázat győzteséről szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, így egy "eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat" - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos arról is beszélt: ha tavaly írtak volna ki népszavazást az olimpiáról, akkor a pályázat beadásának határidejéről maradtak volna le. A pályázat beadásakor is ki lehetett volna írni a népszavazást, de ha olyan ügyről akar valaki népszavazást tartani, "amiről teljes a politikai konszenzus, akkor azt nagyon meg kéne indokolni, hogy miért" - tette hozzá.

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció szerda este jelentette be, hogy a budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek, azzal indokolva a döntést, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.