Bíróság

Közokirat-hamisítás miatt elítélték Szakoly polgármesterét

Közokirat-hamisítás bűntettében elmarasztalta és jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Nyíregyházi Törvényszék a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly független polgármesterét.

2017.02.16 13:24MTI

Toma Attila, a törvényszék sajtószóvivője csütörtöki közleményében azt írta, a megállapított tényállás szerint a község polgármesteri hivatalában az elsőrendű vádlott kérésére az ügy negyedrendű vádlottja lakcímbejelentő lapok benyújtásával lehetővé tette, hogy a többi vádlott olyan lakcímekre jelentkezzen be, amelyen soha nem laktak.

Ezért a járásbíróság az elsőrendű vádlottat egy évre próbára bocsátotta, a többi nyolc vádlottat pedig megrovásban részesítette - tájékoztatott Toma Attila.

A szóvivő megjegyezte, az elsőfokú ítélet ellen vádlott és védője felmentés miatt fellebbezett. A törvényszék a fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, így az jogerőre emelkedett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.