Jog

Már nyáron életbe léphet a dróntörvény

Elkészült a magyar dróntörvény, amely idén nyáron léphet hatályba és előírhatja a vezető nélküli légi járművek felelősségbiztosítását.

2017.02.15 22:30MTI

A Népszava úgy tudja, hogy a közigazgatási egyeztetésen is túl van a tervezet, jelenleg az egyeztetés során beérkezett vélemények feldolgozása zajlik. Az NFM tájékoztatása szerint a szabályozási javaslat hazai elfogadását legalább három hónapig tartó uniós notifikáció követi majd, vagyis az új előírások várhatóan 2017 nyarától, a tervek szerint július elsejétől léphetnek hatályba.

A tervezet a súlyuk, méretük alapján osztja különböző csoportokba a drónokat. A 250 gramm alattiak játéknak minősülnek és szabadon üzemeltethetőek, a 2 kilogramm alattiak esetében online képzést kell elvégezni, a 2 és 25 kilogramm közöttiek esetében pedig elektronikus nyilvántartásba kell venni a járművet, a vezetőnek engedéllyel kell rendelkeznie, amelyhez képzést kell elvégezni. A 25 kilogramm feletti drónok esetében már szakszolgálati engedély kell, valamint az eszköz légialkalmassági vizsgálatához üzemi és repülési naplót kell vezetni.

A tervek szerint lesz egy mobilalkalmazás is, amely a drónt használóknak naprakész információt ad arról, hogy a repülés az adott területen, légtérben és időszakban engedélyezett-e.

Az üzemeltetők számára kötelezővé tennék a felelősségbiztosítást is, arra az esetre, ha a drón valamilyen balesetet okoz. Szabályozzák azt is, hogy a hobbicélú reptetés hol, mikor engedélyezett, illetve arra vonatkozóan is meghatároztak korlátokat, hogy a különböző kategóriákba tartozó drónokkal milyen magasra lehet repülni – olvasható a Népszavában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.