Közvélemény-kutatás

Medián: elsöprő fölényben a Fidesz

A "választani tudó biztos szavazók" körében 60 százalékos a támogatottságra.

2017.02.08 16:29MTI

A Fidesz elsöprő fölényben van, a "választani tudó biztos szavazók" körében 60 százalékos a támogatottságra, a magyarok 2010 ősze óta nem voltak ennyire elégedettek az ország helyzetével és a kormánnyal - olvasható a Mediánnak a hvg.hu-n közzétett közvélemény-kutatásában.

A lap online kiadásában ismertetett, idei első Medián-felmérés továbbra is a Fidesz "elsöprő fölényét" mutatja: bár a kormánypárt a teljes szavazókorú népességben november óta csak hibahatáron belüli mértékben erősödött (36-ról 37 százalékra), a választani tudó biztos szavazók körében 60 százalékos támogatottságra tett szert.

A cikk mellett közölt grafikonon látható, hogy Jobbikra a teljes népességen belül 10, a biztos szavazóknál 13 százalék szavazna, az MSZP-re pedig 8, illetve 10 százalék. A Demokratikus Koalíciót a teljes népesség 4, a választani tudó biztos szavazók 7 százaléka támogatja, az LMP 3-3 százalékon, az Együtt 2, illetve 3 százalékon áll.

Jelezték: új szereplő a Medián politikai felmérésében a Momentum Mozgalom, amely pár héttel a színre lépése után a teljes népesség 1 százalékát, a választani tudó biztos szavazók 2 százalékát tudhatja maga mögött.

A Medián kitért arra is: január utolsó hetében a válaszadók 46 százaléka érezte úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok. A derülátók aránya legutóbb 2010 őszén állt ilyen magasan, igaz, jelenleg is valamivel többen (48 százaléknyian) vannak azok, akik pesszimistán látják Magyarország helyzetét.

Hozzátették: szintén először fordul elő 2010 ősze óta, hogy minden második válaszadó jónak vagy nagyon jónak értékelte az Orbán-kormány munkáját. Ez összefüggésben van Orbán Viktor személyes népszerűségével - írták -, amely 5 százalékos erősödés után 49 százalékon áll. A legnépszerűbb ellenzéki politikus Szél Bernadett LMP-társelnök (38 százalék), a második pedig az MSZP-s Botka László szegedi polgármester (34 százalék).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.