Állatkínzás

Agyonütötte, majd elásta a kölyökkutyát

Végrehajtásában egy évre felfüggesztette a Kaposvári Törvényszék szerdán annak a férfinak a kilenc hónapos börtönbüntetését, aki az egyik kölyökkutyáját megölte, két másikkal pedig végezni akart tavaly nyáron Somogyban.

2017.01.25 12:22MTI

Vadócz Attila, a bíróság szóvivője a másodfokú, jogerős döntésről elmondta: a 64 éves férfi azután határozta el, megöli a nagyobb kutyája mellett tartott 4-5 hónapos kiskutyáit, hogy az önkormányzat felszólította, gondoskodjon arról, hogy az ebek ne okozzanak több kárt a szomszédoknak, vagy bírságot kell fizetnie.

Az elkövető mindhárom kutya sírját előre megásta, az egyik állatot ásóval agyonütötte, a másikat ütlegelte, majd eltemette őket. A harmadik kutyának sikerült elmenekülnie előle.

Az esetről értesülő és a helyszínre érő rendőrök kiásatták a kutyákat a férfival, megmentve ezzel az egyik életét.

A Kaposvári Törvényszék megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Marcali Járásbíróság ítéletét és a vádlottat állatkínzásban mondta ki bűnösnek. A büntetés végrehajtásának felfüggesztésére a férfi büntetlen előélete, személyi körülményei, beismerő vallomása, és annak okán látott lehetőséget, hogy nem tudta: az egyik kutya élt, amikor eltemette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.