Tragédia

Veronai baleset - Győrfi Pál: biztosított a négy súlyos sérült hazatérése is

Nehéz volt összeállítani az utaslistát, hiszen a 16 áldozat azonosítása még folyamatban van, a könnyű sérülteket vagy sértetlen utasokat pedig több helyen szállásolták el.

2017.01.22 08:33MTI

Felkészült a pénteki olaszországi buszbaleset négy súlyos sérültjének hazaszállítására az Országos Mentőszolgálat, őket az orvosi és hatósági engedélyek után mentőrepülővel, illetve mentőautóval akár már vasárnap hazaszállíthatják - mondta el Győrfi Pál Veronából az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője beszámolt arról, hogy vasárnap hajnali 3 órakor fejezték be azt a munkát, amelyet a helyszínen Csató Gábor a mentőszolgálat főigazgatója irányított, és amelynek eredményeként összeállt a baleset túlélőiről valamennyi elérhető információt tartalmazó lista. Nehéz volt összeállítani az utaslistát, hiszen a 16 áldozat azonosítása még folyamatban van, a könnyű sérülteket vagy sértetlen utasokat pedig több helyen szállásolták el - mondta.

Megerősítette, hogy a hat súlyos sérült közül ketten továbbra is életveszélyes állapotban vannak, ők még hosszabb ideig nem lesznek szállítható állapotban. A négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatják mentőrepülővel vagy mentőautóval, ha az olaszországi orvosok is úgy látják, illetve a hatóságoktól is megkapják ehhez az engedélyt.

Beszámolt arról is, hogy a mentőszolgálat munkatársai felkeresték a könnyű sérülteket is, nekik fizikai és lelki segítséget nyújtottak.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.