Garázdaság

Fellebbezett az ügyészség a migránsokat bántalmazó operatőr ügyében

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat megrúgó operatőrnő ügyében.

2017.01.17 09:55MTI
Screenshot

A nőt a Szegedi Járásbíróság január 12-én első fokon garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, és három évre próbára bocsátotta.

Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását kéri a Szegedi Törvényszéktől, illetve annak megállapítását, hogy az operatőr meg akarta rúgni azt a szír fociedzőt, aki gyermekével kezében próbált elszaladni.

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készítettek anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről.

A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva forgatott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és folytatta a munkát. Ezt követően a vádlott a következő férfit jobb lábával, talppal lábszáron rúgta, majd egy futó kislányt is térdmagasságában, jobb lábfejével megrúgott.

Ezután egy gyermekével kezében elszaladni igyekvő férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi haladási iránya felé emelte bal lábát, a bíróság álláspontja szerint azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy hozzá is ért volna.

A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr arra hivatkozott, hogy csupán töredékes emlékei vannak, de felháborítónak találta a migránsok viselkedését, lábával pedig csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától, csupán védekezett, tettével az egyenruhások munkáját igyekezett segíteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.