Európai Unió

Juncker: tévednek, akik szerint itt az idő Európa feldarabolására

Az EB elnöke szerint a menekültválság megrázta Európát, éppen ezért fontos felismerni, hogy az unió nélkül egyetlen nemzetállam sem boldogulhat.

2016.12.09 20:18próba
Fotó: AFP

Teljes tévedésben vannak azok, akik azt gondolják, hogy elérkezett az idő Európa feldarabolására, mindazonáltal az Európai Uniónak a mai világhoz kell igazítania a szabályait, és egyes államok számára új pályát kell kialakítania - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken, az Európai Uniót létrehozó maastrichti szerződésről szóló megállapodás 25. évfordulóján.

Az évforduló alkalmából rendezett hollandiai konferencián Juncker arról beszélt, hogy tíz év múlva Európa a világ bruttó nemzeti termékének (GDP) a jelenlegi 25 helyett mindössze 15 százalékát állítja majd elő, húsz év múlva pedig már egyetlen európai ország sem tartozik majd a világ hét legnagyobb gazdasága közé. Hozzátette: a 20. század elején még a Föld lakosságának mintegy 20 százaléka Európában élt, ez a szám ma 5-7 százalék közé tehető, az évszázad végére pedig 4 százalékra esik.

"Ezért aztán teljes tévedésben vannak, akik úgy vélik, hogy itt az ideje a lebontásnak, Európa feldarabolásának, és a kontinens nemzeti egységekre történő felosztásának" - mondta.

"Különálló nemzetenként nem fogunk tudni létezni az Európai Unió nélkül" - fűzte hozzá Juncker, aki szerint nem elég az európai integrációt a múltból kiindulva elmagyarázni. "Az EU-t azon keresztül kell megvilágítani, hogy mit tud adni a jövőre nézve" - magyarázta.

A bizottság elnöke szerint a migrációs válság lerombolta azt az alapelvet, hogy az EU a közösen elfogadott szabályokon alapul. "Ez valami új. Európa világháború utáni történelmében először fordult elő, hogy nem minden tagállam alkalmazta a közösen elfogadott szabályokat" - fogalmazott. Juncker szerint épp ezért egy másik pályát kell például kijelölni azon államok számára, amelyek nem akarnának minden területen annyira szorosan együttműködni, mint a többiek. "Ez nem lenne tragédia és válsághelyzet sem. Ez egy esély lenne" - mondta Juncker. "A szerződéseket a mai világhoz kell igazítanunk" - fogalmazott. A bizottsági elnök utalt rá, hogy egy ilyen másik "pálya" akár a nemrég az unióból való kiválást választó britek számára is vonzó lehetne.

Huszonöt éves a Maastrichti Szerződés

A hollandiai Maastrichtban huszonöt éve állapodtak meg az Európai Közösségek állam- és kormányfői a szervezet helyébe lépő, 1993. november 1-jén megalakult Európai Unió alapszerződésében.

A Maastrichti Szerződéssel létrejött a jogi személyiséggel nem rendelkező, három pilléres Európai Unió. Az első pillér a korábbi Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés, kibővülve a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásával; a második a közös kül-és biztonságpolitika; a harmadik a bel- és igazságügyi együttműködés.

Az Európai Unióval együtt számos új intézmény jött létre, mint például az európai ombudsman, az Europol, a Régiók Bizottsága, az Európai Központi Bank, intézményesült az Európai Tanács. Az EU legfontosabb szerveinek szintjére emelték az Európai Számvevőszéket, s több intézmény, mint például az Európai Bizottság új nevet, míg a Bíróság új hatáskört kapott. A szerződés biztosította a közösségi szinten egyeztetett tevékenységet a jogalkotás és igazságszolgáltatás egyes területein, a közösségi jogot érintő kérdésekben bevezette a miniszteri tanács és az Európai Parlament együttes döntését, létrehozta az uniós állampolgárság fogalmát, s további területekre - köztük az oktatás, kultúra, környezetvédelem - terjesztette ki a közösségi fellépést. Tizenegy tagállam 1999. január 1-jén bevezette a közös fizetőeszközt, az eurót, amely 2002 óta a készpénzforgalomban is átvette az addigi nemzeti valuták szerepét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.