Évforduló

1956 - megemlékezések országszerte

Több helyen is megemlékezést tartottak az országban az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 60. évfordulóján pénteken.

2016.11.04 20:09MTI

A hagyományokhoz híven a megemlékezések reggel Budapesten, a Kossuth téren kezdődtek, ahol katonai tiszteletadás mellett a Himnusz hangjaira vonták fel, majd a Szózat kíséretében engedték félárbócra a nemzeti lobogót.

A megemlékezésen részt vett Áder János köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Benkő Tibor vezérkari főnök, a diplomáciai testület több tagja, továbbá pártok, katonai és állami szervezetek képviselői.

A köztársasági elnök a főváros XVIII. kerületében, a Hargita téren tartott megemlékezésen azt mondta: 1956. október 23. után a világ visszavonhatatlanul másmilyen lett. “Forradalmunk új irányt adott a történelem menetének, alapjaiban rengetve meg az addig rendíthetetlennek hitt szovjet birodalmat” – hangsúlyozta Áder János, aki a megemlékezésre a 301-es parcellától érkezett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ’56 erkölcsi ereje, a magyar emberek példája milliókban erősítette meg a reményt Európa-szerte.

A forradalom utáni megtorlásról úgy fogalmazott: azok, akik Szabó Jánost, Dudás Józsefet, Iván Kovács Lászlót, Tóth Ilonkát, Mansfeld Pétert, Angyal Istvánt, Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és velük együtt magyarok százait küldték a vesztőhelyre, egytől egyig elárulták Magyarországot és a magyar szabadságot.

A kommunista diktatúra elvette a szabadságot: Kádárék nem akarták megérteni, hogy a forradalom legfőbb hajtóereje az emberekből kiirthatatlan szabadságvágy volt – mondta. Pedig a szabadság iránti vágy évszázadok óta kódolva van a magyarok lelkébe – hangsúlyozta az államfő -, Rákóczi, Kossuth és az 1956-os forradalmárok örököseiként “a szabadság nemzetének nevezhetjük magunkat”. Az ünnepségen mécseseket és koszorúkat helyeztek el a téren található, bazaltkockákból álló 1956-os emlékműnél.

A Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájánál, az ’56-os szervezetek közös megemlékezésén a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy “a világ bámulta a magyar ’56 csodáját”, az ifjúság, a munkásság kiállását, ám végül a forradalmárok túlerővel szemben, reménytelenül és segítség nélkül harcoltak “a hideg árulás” és a zsarnokság ellen.

Vargha Tamás a 60 évvel ezelőtt történteket felidézve azt mondta, a főváros és a vidék néhány napig függetlennek hitte az országot, gyászolták az elesetteket, politikai pártok voltak születőben, készültek a munkára, a diákság az egyetemre, amikor november 4-e hajnalán feldübörögtek a szovjet tankok, eldördültek az ágyúk.

Felavatták az ország első nemzetőrszobrát Budapest XVII. kerületében, a Kucorgó téren. Boross Péter volt miniszterelnök ez alkalomból hangsúlyozta, az ország minden évszázadban felkelt a zsarnokság ellen: a XVIII. században a Rákóczi-szabadságharc, a XIX. században az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején, a XX. században pedig 1956-ban. “Ekkor csak egy jelszóra volt szükség: magyarok vagyunk!” – tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a II. kerületben tartott megemlékezésen kiemelte: az ’56-os forradalom “a legsötétebb kommunista diktatúrába hozta vissza és tette máig eltörölhetetlenné az igényt, hogy mi, magyarok békés, demokratikus és önálló államban akarunk élni”. Ugyanakkor eltörölhetetlenné tette “a nagyhatalmakkal szembeni tehetetlen kiszolgáltatottság felett érzett keserűséget is” – fogalmazott.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az LMP társelnökei közleményükben úgy fogalmaztak: az 1956-ban vívott szabadságharc elbukott, de Magyarország szabadság és a függetlenség iránti vágyát a szovjet csapatok és a diktatúra velük együttműködő hazai fenntartói sem győzhették le, ami a szabadságharcosok áldozatának köszönhető.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke közleményében azt írta: pártja szerint november 4-e figyelmeztetés, amely jelzi, “hova vezet, ha orosz érdekszférába kerül a magyar kormány”, valamint, hogy minden nap tenni kell az önkény, a diktatúra ellen.

Az Együtt közleményében az áll: 1956 hőseire emlékezve nem szabad feledni, hogy emlékük mindenkié, nem a jobb- vagy baloldalé, ezért “nem hagyhatjuk”, hogy emléküket bármelyik politikai oldal kisajátítsa.

Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja, aki koszorút helyezett el Angyal István és a Tűzoltó utcai ellenállók emlékművénél, november 4. üzenetének “a pesti munkáskerületek felől nézve” azt nevezte: egy diktatúra nemcsak az emberek jogait korlátozza vagy a szabadságukat tiporja el, hanem létrehozza a maga uralkodó osztályát, amely milliókat dönt rabszolgaságba.

A Magyar Liberális Párt ugyancsak közleményben azt írta: a Szovjetunió felbomlása után negyed évszázaddal Ukrajna és a kárpátaljai magyarság “újra függetlenségéért harcol az orosz befolyással szemben, a párt ezért az emlékezés mellett szolidaritásra szólít fel az ukrán nemzettel.

Este a fővárosban a Szent István-bazilikában tartanak ünnepi hangversenyt, 19 órától pedig országszerte gyertyagyújtást szerveznek az áldozatok emlékére. A Duna-parton fáklyákkal, a Szent István-bazilika előtt és az Andrássy úton mécsesekkel és fáklyákkal emlékeznek a hősökre.

A forradalom sorsát szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11-én törte meg a hatalmas szovjet túlerő.

2013-ban a kormány hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította november 4-ét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.