Közlekedés

Több mint kétezer kilométer gyorsforgalmi út lesz 2022-re Magyarországon

2022-ig 2463 milliárd forintot akar közútfejlesztésre fordítani az NFM, ebből az összegből 1279 milliárd forint hazai forrás lenne.

2016.10.26 15:26MTI

A kormány tervei szerint 2022 végére 2092 kilométer gyorsforgalmi út lesz Magyarországon - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára egy útátadáson szerdán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.

Tasó László elmondta, ilyen gyorsforgalmi úthossz mellett a hálózatsűrűség ezer négyzetkilométerre vetítve 22,5 kilométer lesz, ami jóval magasabb, mint a mostani 16,63 kilométeres uniós átlag. Ez az adat 2000-ben Magyarországon még csak 5,7 kilométer volt - jegyezte meg.

A kabinet 2022-ig 2463 milliárd forintot akar közútfejlesztésre fordítani, ebből az összegből 1279 milliárd forint hazai forrás lenne - közölte Tasó László.

Az NFM államtitkára a felújított Újfehértó és Nagykálló közötti útszakasz ünnepélyes átadását követően az MTI-nek elmondta, eddig 1476 kilométer gyorsforgalmi út épült meg, a meglévő hálózatot további hatszáz kilométer hosszú gyorsforgalmi szakasszal, illetve az M44-eshez hasonló gyorsutakkal, kétszer kétsávos és kétszer egysávos főutak megépítésével szeretnék bővíteni.

Ezzel Európa átlagát elérjük, sőt, meghaladjuk 2022 végére - fogalmazott Tasó László.

Az államtitkár közlése szerint jövőre 100 milliárd forint jut az egyszámjegyű, valamint az alsóbbrendű utak rekonstrukciójára. Ebben az évben 69 milliárd forintot fordítottak a komplex útfelújítási programra, amelynek munkálatai nagyrészt már lezárultak, a szakemberek országosan még tíz helyszínen dolgoznak.

A beruházások nagyobb része 2016 november végére befejeződik - tette hozzá.

A 4912. számú, 13 kilométeres Újfehértó és Nagykálló közötti útszakasz felújítására uniós és hazai forrásokból több mint 1,1 milliárd forintot fordítottak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.