Gyász

Meghalt a Nyugatinál süteményt áruló néni

Legtöbben onnan ismerik, hogy felreppent a hír, miszerint NAV-büntetést kapott rendületlen kitartással árult süteményei miatt.

2016.10.24 21:44ma.hu

Egy hétfői Facebook-poszt szerint vasárnap távozott az élők sorából Irénke néni, aki évek óta rendületlenül árulta pogácsáit és süteményeit a Nyugati pályaudvar előtt - írja a nullker.hu. A 86 éves néni azzal egészítette ki nyugdíját, hogy minden nap sütött, Veresegyházról felvonatozott a fővárosba, és egész nap az utcán árulta a házi süteményeit. Először akkor figyeltek fel rá, amikor 2013-ban egy járókelő a Facebookon osztotta meg a néni történetét, és buzdította az embereket, hogy vegyenek bátran a néni portékájából. A poszt több mint 19 ezer megosztást kapott, Irénke néni pedig híres lett. 2015-ben még többen ismerték meg a nevét, ő volt ugyanis az az asszony, akit a NAV állítólag 3 millióra büntetett meg a nem szabályszerű árusítás miatt. Később azonban kiderült, hogy rosszindulatú álhír az egész, amelyet valószínűleg egy rosszakarója terjesztett. Egy, a nénit személyesen ismerő Facebook-felhasználó posztja szerint azonban sajnos a néni már nem süt többé, ugyanis elhunyt. Ezt támasztja alá az is, hogy egy mécses égett azon a helyen, ahol süteményeit árulta.

Szeretlek Magyarország


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.