Illegális bevándorlás

Németh Szilárd: a határzár megépítése előtt érkeztek Magyarországra a terroristák

Nemcsak a jövőben érkezők, hanem a már Európában lévők miatt is aggódni kell, hiszen másfél millióan érkeztek, és ötszázezer emberről senki nem tudja, miért jött és hol van.

2016.09.28 10:02MTI

A határzár megépítése előtt egy héttel érkeztek Magyarországra a párizsi, illetve brüsszeli merényleteket elkövető terroristák - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A Magyar Idők kedden írt arról, hogy a tavaly november 13-ai párizsi és a 2016. március 22-ei brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt több tagja tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Magyarországon. A lap szerdai számában pedig arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam Szíriából irányította őket.

Németh Szilárd elmondta: a terroristák gyakorlatilag nem is rejtették véka alá ittlétüket: profi hamis útleveleikkel telefonkártyákat vásároltak, bejelentkeztek szállodába, hivatalos, banki úton vettek föl pénzt, amiből finanszírozták az útjukat Párizsba és Brüsszelbe. Az őket irányító Iszlám Állam ugyanis pontosan tudta, hogy abban a káoszban, amit a napi tízezer ember érkezése okozott Magyarországon, nyugodtan megtehetik ezt - tette hozzá.

Németh Szilárd szerint nemcsak a jövőben érkezők, hanem a már Európában lévők miatt is aggódni kell, hiszen másfél millióan érkeztek, és ötszázezer emberről senki nem tudja, miért jött és hol van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.