Nem valószínűsíthető ideológiai motiváció

Molnár Zsolt: vélhetően nem dzsihadista támadás volt a Teréz körúti robbantás

A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban.

2016.09.26 12:45MTI

A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban - közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten.

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülését követően újságíróknak azt mondta: a robbantás motivációjáról keveset tudni jelenleg, a nyomozás zajlik, a jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista háttérmotiváció nem valószínűsíthető. A jelek szerint a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont, azonban a motivációról biztosat keveset tudni jelenleg – nyomatékosította.

Hangsúlyozta, a nyomozás során több variációt vizsgál a rendőrség: lehettek-e személyes motívumok az ügyben, a rendőrséggel szembeni, esetleg a magyar állam és társadalom elleni támadás állhat-e a robbantás mögött.

Mint mondta: az egyértelműen kijelenthető, hogy a két rendőr életét ki akarták oltani. Az elkövetés körülményei az elkövetés eszköze egyértelműsítik ezt – mondta Molnár Zsolt.

Közölte, a testület ülésén kifogásolta, hogy mintegy húsz óra telt el a robbantás és az első érdemi tájékoztatás között. Szerinte ennyi időnek nem szabad eltelnie egy jogállamban az állampolgárok tájékoztatása nélkül, mert ennyi idő alatt kétségek, félelmek indulatok keletkeznek. Molnár Zsolt szerint ez súlyos kommunikációs hiba volt.

Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent találgatásoknak, feltételezéseknek nincs valós alapjuk. A pánikkeltésnek helye nincs – szögezte le.

Mint mondta, hétfő estétől a Központi Nyomozó Főügyészség veszi át az ügy irányítását. Óriási erőkkel hajtóvadászat indult a “hidegvérű elkövető ellen” – jelentette ki.

Kósa Lajos köszöntet mondott a rendőrségnek a “példátlanul gyors és szakszerű” fellépésért, továbbá azoknak az embereknek, akik nem szaladtak el a helyszínről, hanem felelősen viselkedve segítették a rendőrség munkáját, sőt volt olyan, aki a sebesülteknek segített.

Hangsúlyozta, a két rendőr életének kioltására irányult a merénylet. Az ügyben egyelőre nem lehet kizárni semmilyen összefüggést, a nyomozás még nem tart ott, az ilyen feltételezések egyszerű spekulációk – mondta Kósa Lajos hozzátéve: minden szálon nyomoz a rendőrség, és a jelenlegi állapotok szerint semmilyen teóriát sem megerősíteni sem megcáfolni nem tudnak.

Kérdésekre válaszolva Molnár Zsolt elmondta, a nyomozás feladata kideríteni, hogy lehetett-e ideológia alapja a robbantásnak. Teljes bizonyossággal és teljes felelősséggel kizárni ezt nem lehet, de jelenleg erre nem utal semmi – közölte Molnár Zsolt rámutatva arra: a dzsihdista merényletek jellemzője, hogy az elkövetés után viszonylag rövid idő után az elkövetők felelősséget vállalnak a tettükért.

Ebből okkal de nem kétséget kizáróan lehet arra következetni, hogy kevéssé valószínű egy dzsihadista háttér – hangsúlyozta megjegyezve, hogy ez egy következtetés.

Kósa Lajos hozzátette: ha most valamelyik terrorszervezet jelentkezne, hogy ő követte el, abból sem következne, hogy megvan a motiváció, mert az lehetne elterelés, szándékos félrevezetés. “Nem tudjuk a motivációt, semmit nem lehet kizárni” – fogalmazott.

A két politikus közölte, hogy ezeknél többet nem árulhatnak el a nyomozás állásáról.

Vadai Ágnes (DK), a honvédelmi és rendészeti bizottság tagja az ülést követően azt hangsúlyozta: az állampolgárok segítsége is fontos ahhoz, hogy minél hamarabb megkerüljön a robbantás elkövetője, ami mindenki közös érdeke. A hatóságok sok információval rendelkeznek, de még nem elegendővel – tette hozzá, megjegyezve: kellő mennyiségű, ellenőrzött adat birtokában tájékoztatja majd az embereket az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a Központi Nyomozó Főügyészség.

A DK-s politikus megerősítette, hogy a bűncselekmény semmilyen verzióját nem lehet kizárni, keresik az elkövető motivációját.

Vadai Ágnes úgy fogalmazott: “magas fokon jár a gyűlöletkampány” az országban, ezért kiemelte, hogy a rendőrségnek gyorsabban kellett volna reagálnia a történtekre, a felfokozott hangulatban ugyanis szükséges a nyugtató típusú tájékoztatás.

Azt mondta, egy ilyen eseményből a különböző szemtanúk mást és mást érzékelnek, ezért fontos az információk ellenőrzése. A DK s politikus mindenkitől azt kérte, hogy legyen óvatos, amikor a bűncselekményről beszél.

Szél Bernadett (LMP) nemzetbiztonsági bizottság tagja hangsúlyozta, hogy a bizottsági ülésen nem kaptak jelzést dzsihadista szálról, egyelőre azonban nagy erőkkel tart a nyomozás. Lényeges kérdésnek nevezte, hogy a támadás személyesen a járőrpáros tagjai ellen irányult-e vagy szimbolikus volt.

Az LMP-s politikus szintén kiemelte az állampolgárok együttműködésének fontosságát, és ő is hiányosnak tartotta a lakosság tájékoztatását, megjegyezve: a rossz kommunikáció találgatásoknak, “fantáziáknak” ad teret.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.