Bíróság

10 milliós kártérítést kapott Balla Irma fia

Első fokon 10 millió 367 ezer forintos kártérítést ítélt meg a bíróság Balla Irma 2007-ben meggyilkolt debreceni önkormányzati képviselő fia számára, az előzetes letartóztatásban töltött 30 hónapért.

2016.09.15 18:27Havariapress

Ezen felül az alperes Magyar Államnak csaknem 800 ezer forint perköltséget is meg kell térítenie a felperes számára, 2013 szeptemberétől számolt kamatokkal. Az ítélethirdetésen az alperes képviselője nem jelent meg, így a döntés egyelőre nem emelkedett jogerőre.

A felperes, ifj. Schönstein Sándor közel 27 millió forint kártalanítási igényt nyújtott be a Magyar Állammal szemben.

A kereset hátterében az állt, hogy a felperest 2008-ban megvádolták az előző évben agyonvert édesanyjának meggyilkolásával, ennek során 2008 áprilisától több mint egy évig, majd 2010. májusától újabb 11 hónapig előzetes letartóztatásban volt. A felperes szerint az előzetes letartóztatással összefüggésben vagyoni és nem vagyoni kár érte, a börtönviszonyok miatt lelki egészségében, életpályájában is kár keletkezett, nem tudta befejezni az egyetemet, és párkapcsolata is megszakadt.

A bíróság az ezzel kapcsolatosan kért 6 millió forint összegű nem vagyoni kártalanítást megalapozottnak is találta.

A felperes további, közel 21 millió forint vagyoni kártalanítási igényét azonban nem tartotta a bíróság kellően megalapozottan, úgy vélte ugyanis, hogy Schönstein nem bizonyította maradéktalanul, hogy az őt ért vagyoni hátrányok ténylegesen az előzetes letartóztatás következményei, így e körben csak 4.367.187 forintot ítélt meg kártérítésként.

Az alperes Magyar Állam egyébként az eljárás során nem vitatta, hogy a felperest nem vagyoni kártalanítás illeti meg, de a felperes követelését eltúlzottnak ítélte.

Az ítélet nem jogerős, a felek az írásba foglalt ítélet kézbesítését követő 15 napon belül nyújthatnak be fellebbezést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.