Izzik a szalma

Nem bírnak a tűzoltók a zalai bálatűzzel

Több mint fél napja folyamatosan zajlik annak a bálatűznek az oltása, amely amely egy ezer négyzetméteres mezőgazdasági tárolóban keletkezett hajnalban Zalaszentmihályon; a tűzoltók eddig az izzó szalma negyedét tudták kihordani az épületből.

2016.08.26 16:54Havariapress

A zalai tűzoltókat pénteken hajnalban riasztották Zalaszentmihály külterületére, ahol egy mezőgazdasági tárolóban kigyulladtak az ott tárolt szalmabálák.

Az ezer négyzetméteres épületben mintegy hétszáz bálát tároltak, amelyek teljes terjedelmére kiterjedt a tűz, emiatt négy tűzoltóegység is a helyszínre vonult, Zalaegerszegről, Keszthelyről, Lentiből és a közeli Pacsáról.

Az egységek hajnal óta, négy vízsugárral dolgoznak a lángok oltását, a munkát erőgépek is segítik, illetve a szomszéd megyék egy-egy tűzoltóságáról vízszállító járművek is a helyszínre vonultak, hogy elegendő mennyiségű oltóvizet biztosítsanak a beavatkozásban közvetlenül részt vevő kollégáiknak.

A munkálatok előreláthatólag még hosszabb ideig is eltarthatnak, hiszen kora délutánig az izzó szalma mintegy negyedét sikerült kihordani az épületből és teljesen eloltani azt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.