Fővárosi Közgyűlés

Szeptember végén köthetnek szerződést a 3-as metró járműpótlására

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) július 12-én indította el a 3-as metró felújításának idejére szükséges pótlóbuszok megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárást a részvételi felhívás elküldésével.

2016.08.25 15:06MTI

Várhatóan szeptember végén, október elején kötnek majd szerződést a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlásra - derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) július 12-én indította el a 3-as metró felújításának idejére szükséges pótlóbuszok megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárást a részvételi felhívás elküldésével.

A részvételi jelentkezések bírálatát a BKK elvégezte, az érvényes jelentkezést benyújtóknak megküldte az ajánlattételi felhívást és az egyéb szükséges dokumentumokat, ezzel megindította a közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszát.

A szerződés megkötésének várható időpontja szeptember vége, október eleje, az esetleges vitarendezéssel, jogorvoslati eljárással nem számolva - olvasható az előterjesztésben.

Ahhoz, hogy a nyertes szolgáltató mihamarabb megkezdhesse majd a szükséges előkészületeket, nélkülözhetetlen a BKK részére - a fedezet nélküli kötelezettségvállalást elkerülve - egy olyan, a szükséges forrásokat biztosító fővárosi rendelkezés, amellyel, a kormányzati elvárásoknak megfelelően, a nyertes ajánlattevővel a szerződés megköthető.

E döntés hiányában a járműpótlásról szóló kormányhatározatban foglalt feladat végrehajtása mind a BKK, mind a nyertes szolgáltató részéről késedelmet szenvedhet, "a szükséges autóbuszgyártás megkezdésének időbeli csúszását", a 3-as metróvonal felújítási munkálatai elindulásának "további késlekedését okozhatja" - jelezték a javaslatban.

A 3-as metró pótlásáról szóló kormányhatározat szerint a kormány költségvetési támogatást nyújt a fővárosi önkormányzatnak a 150 metrópótló busz szolgáltatása megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetéül.

A Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén több mint félszáz előterjesztést tárgyalhat meg.

A testület egyebek mellett tárgyalhatja majd a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétváláshoz kapcsolódó átalakulási tervet az elővárosi közlekedés átalakításának előkészítéseként.

Dönthetnek egyes névtelen közterületek elnevezéséről is. A javaslat szerint a XIII. kerületben található Dráva utcai csomópont és az Árpád híd között kialakítandó új, eddig névtelen Duna-parti sétányt Oroszország fővárosáról, Moszkváról nevezik el.

A jövő szerdai ülésen a fővárosi hajléktalanrendeletet is módosíthatja a Fővárosi Közgyűlés, a XI. kerületi önkormányzat ugyanis az eddigieken túl még nyolc olyan közterület kijelölését kéri, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.