Vádemelés

Megfojtotta, felakasztotta, majd elásta lakótársát egy férfi

Emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2014-ben egy vita hevében megfojtotta, felakasztotta, majd elásta ismerősét egy apaji ház udvarán.

2016.08.23 12:31MTI
hirdetés

Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője a bűncselekmény előzményeit ismertetve elmondta: a vádlott és élettársa a Pest megyei Apajon, egy családi házban élt. Velük lakott a későbbi sértett, egy a vádlottnál 18 évvel fiatalabb férfi is. Mindhárman italoztak, többnyire csak alkalmi munkát végeztek. Részegen időről időre vita robbant ki közöttük, ami akár tettlegességig is fajult, de rendőri segítséget soha nem kértek.

A házigazda 2014 novemberében egy reggel dolgozni ment, napközben több bögre bort ivott, majd amikor délután hazaért, zűrzavar fogadta. Élettársa és erősen ittas lakójuk összeveszett, a férfi megverte az asszonyt, amit a későbbi vádlott nem hagyott szó nélkül. A két férfi vitába keveredett, később összeverekedtek, eközben a fiatalabb egy késsel több helyen felületesen megszúrta az idősebbet. Ő ütéssel “válaszolt”, ettől a fiatalember elesett, s kiejtette a kést a kezéből – magyarázta a szóvivő.

A vádlott megszorította a földön fekvő ember nyakát, majd rá is lépett. Az életjelet már nem mutató férfit ezután kihúzta a ház udvarára és egy kötéllel felakasztotta egy fára, hogy azt a benyomást keltse: öngyilkosság történt. Másnap hajnalban elásta az udvarban a holttestet, ruháit pedig elégette. A fiatalember maradványaira öt hónap múlva találtak rá a rendőrök.

Miután a vádlott előzetes letartóztatásba került, élettársa egy másik férfivel költözött össze, aki 2015 augusztusában megölte az asszonyt az apaji házban – közölte Gyugyi Csilla.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.