Terrorveszély

Európai haderőt és titkosszolgálati együttműködést javasol a DK

A párt felszólította a miniszterelnököt: Magyarország hivatalosan is jelezze az EU felé, hogy támogatja ezeket a kezdeményezéseket.

2016.07.26 11:52MTI

Egy európai uniós haderő, valamint titkosszolgálati együttműködési központ megszervezését szorgalmazza a Demokratikus Koalíció, amely felszólította a miniszterelnököt: Magyarország hivatalosan is jelezze az EU felé, hogy támogatja ezeket a kezdeményezéseket.

Oláh Lajos, az ellenzéki párt politikusa keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson egy közös európai hadsereg felállításának szükségességéről beszélt, tavaly még ő akadályozta meg egy hasonló alakulat felállítását, amikor arra hivatkozott, hogy az sértené a nemzeti szuverenitásunkat.

Hangsúlyozta, hogy a DK vezető politikusai már 2015 elején jelezték, hogy szükségesnek tartanák egy európai hadsereg felállítását, ez a tavaly februárban elfogadott programjukban is szerepel.

A független parlamenti képviselő kifejtette: miután a közös európai hadsereg felállítása több évbe is beletelhet, első körben egy körülbelül tízezer fős, elsősorban a válságkezelésre és az uniós biztonsági problémákra koncentráló haderőt kell létrehozni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.