Terror ellen

Isztambuli merénylet: soron kívüli biztonsági ellenőrzés lesz a budapesti repülőtéren

A kormány döntött: valamennyi érintett szervezet bevonásával soron kívül biztonsági ellenőrzést hajtanak végre a Liszt Ferenc-repülőtéren.

2016.06.30 13:40MTI

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Török Zoltán dandártábornokkal, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vezetőjével a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülését követően tartott sajtótájékoztatót.

Az államtitkár azt mondta, a bizottság soros ülésének napirendjét kiegészítették az isztambuli Atatürk-repülőtéren végrehajtott terrortámadás utáni helyzet elemzésével, és a bizottság megfogalmazta észrevételeit, javaslatait, hogy az utasok és repülők biztonsága "továbbra is teljes mértékben biztosított legyen".

Megjegyezte: Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikájának egyik következményeként a terrorfenyegetettség napi szinten jelen van Európában.

Török Zoltán dandártábornok a sajtótájékoztatón azt mondta, 2013-ban ellenőrizte az Európai Bizottság a Liszt Ferenc-repülőtér biztonságát és megállapították, hogy az uniós normáknak mindenben megfelel.

A repülőtér biztonságos volt 2013-ban és azóta is biztonságos - szögezte le. Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonságot fenntartsák. Ennek érdekében heti rendszerességgel végeznek ellenőrzéseket, auditokat, ahol a biztonsági rendszereket ellenőrzik, tesztelik, hogy megfelelnek-e az uniós normáknak és az objektív biztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzés valamennyi rendszerre kiterjed a beléptetésre, a szűrésre, az utasbiztonsági rendszerekre.

Török Zoltán hangsúlyozta: a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonsági szintet fenntartsák.

Mint mondta, az elmúlt időszak merényletei miatt szigorították a biztonsági szűrési rendszert, az utasokat a megérkezéstől a távozásig fokozottan figyelik, és profilalkotással szűrik ki azokat, akik valamilyen veszélyforrást jelentenek. Fokozottan figyelnek az elhagyott csomagokra is.

Közölte, szigorították a biztonsági átvizsgálásokat is, ezek "sokkal komolyabb odafigyeléssel történnek", hogy valamennyi kockázati tényezőt felfedjék.

Kiemelte: a repülőtérre kiérkezve nem minden biztonsági rendszert látnak az utasok, azok "jelentős része operatív módon történik".

Az isztambuli nemzetközi repülőtéren kedd este öngyilkos támadásokat hajtottak végre, amelyekben 41-en meghaltak, több mint kétszázan megsérültek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.