Túljelentkezés

Rekordszámú jelentkezés érkezett a Színház-és Filmművészeti Egyetemre

Az intézmény a doktori iskola művészeti fokozat (DLA) mellett megindította a PhD in Arts, azaz a művészet-tudományi doktori képzését is.

2016.06.25 00:30MTI

Rekordszámú, 1739 jelentkezés érkezett az idén a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE), amely a felsőoktatásért felelős államtitkársággal közösen programot indít egy új kampusz létrehozására - közölte az intézmény a csütörtöki tanévzáró sajtótájékoztatót követően.

Az SZFE-re nem ritka a 20-30-szoros túljelentkezés, ez a szám a színészosztályokba jelentkezőknél eléri a hatvanat: 12-13 helyre több mint 600-an felvételiznek évente - áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a filmes képzésekre is ezek az arányok jellemzőek.

A dokumentum az évet értékelve emlékeztet arra is, hogy nemzetközi hírnévre tett szert a portugál és belga egyetemekkel közösen folytatott DocNomads elnevezésű, angol nyelvű dokumentumfilmes képzés.

Az intézmény a doktori iskola művészeti fokozat (DLA) mellett megindította a PhD in Arts, azaz a művészet-tudományi doktori képzését is. Az egyetem vonzerejét növeli az is, hogy az Oscar-díjjal elismert filmalkotás, a Saul fia főszereplője az intézmény hallgatója volt, de jelenleg is az egyetemen oktatnak a filmet létrehozó művészek: Erdély Mátyás operatőr, Zányi Tamás hangmérnök, Rajk László látványtervező és a tábori orvost alakító Zsótér Sándor.

A tájékoztatóban kiemelik, hogy az intézmény a felsőoktatásért felelős államtitkársággal közösen dolgozik azon a programon, amelynek célja a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kampuszának megvalósítása.

A tervek szerint egy olyan egyetemi kampuszt hoznának létre, amely egyesíti a jelenleg széttagoltan működő struktúrát. A korszerű, energiatakarékos létesítmény többek között a képzések jellegéhez igazodva színházat, mozit tartalmazna és egy olyan közösségi térként is funkcionálna, amely a közönség - a főváros és a 8. kerületi Palotanegyed lakosságának, illetve a más egyetemeken tanuló fiatalok - igényeit is képes lenne magas szinten kiszolgálni - olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy az intézmény a programról később ad tájékoztatást.

A csütörtöki sajtótájékoztatón ismertették a SZFE arculati pályázatának nyerteseit: az új arculatot és logót Déri Enikő és Demeczky Nóra készíthette el. A Studio DeForm grafikusait egy szakértő zsűri választotta ki abból 10 pályamunkából, amelyet az egyetemi polgárság szavazott meg a beérkezett 57 műből.

A tájékoztatóban felhívják a figyelmet arra, hogy az SZFE lezárta az alapításának 150. évfordulójára meghirdetett jubileumi évét. A Színészeti Tanoda 1865-ben történt alapításra emlékezve számos programot szerveztek az elmúlt másfél évben, koncerteket, konferenciákat és a közösségi eseményeket - írták a tájékoztatóban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.