Szavaztak

Új polgármestert és képviselőket választottak Vaspörben

Németh Noémi Juditot (független) választották vasárnap Vaspör új polgármesterének. A Zala megyei településen új képviselő-testületi tagokra is szavaztak.

2016.06.13 11:32MTI

Kovács Gyula jegyző az MTI-nek elmondta: a névjegyzékben szereplő 327 lakos közül 247-en szavaztak. Németh Noémi Judit 160 voksot kapott, a szintén független Gecseg Ferencné Hocker Mária 84 szavazatot gyűjtött, a Magyar Munkáspárt támogatottjaként indult Takács András Jánosra hárman voksoltak.

Új, a polgármesteren kívül négytagú képviselő-testületet is választottak a településen. Erre a posztra tizenhárman jelöltették magukat, a polgármesteri posztért is indult munkáspárti jelöltön kívül mindenki más függetlenként.

A vaspöri képviselő-testület március elején döntött az önfeloszlatás mellett. A Zalai Hírlapnak akkor Horváth László (független) polgármester azt mondta: a többség szerint nem voltak meg a feltételek a közös munkához.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.