Tisztelt Olvasóink!

Nem bűnös az érpataki polgármester - HELYREIGAZÍTÁS

A 2016. június 9-én megjelent cikkünkben, mely arról szólt, hogy bűncselekmény hiányában felmentette a Püspökladányi Járásbíróság a közokirat-hamisítás bűntett vádja alól Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármestert, az alábbi valótlan, illetve valóságot hamis színben feltüntető becsületsértő-rágalmazó tényállások jelentek meg.

2016.06.09 13:04ma.hu

„2016. június hó 9. napján a ma.hu nevű weboldalon a NEM BŰNÖS AZ ÉRPATAKI POLGÁRMESTER című cikkben félrevezettük és megtévesztettük az olvasóközönséget, mert az alábbi valótlan, illetve valóságot hamis színben feltüntető tényállításokat jelentettünk meg:

1./ "(…) a bíróság által elrendelt rendőri elővezetés sem volt sikeres."

A cikk ezen része azért nem pontos, és azért súlyosan megtévesztő és félrevezető, mert nem tartalmazza azt a fontos információt, hogy a.) súlyos bírói visszaélés történt az elővezetés elrendelése során, ugyanis annak jogi alapja nem volt, mert dr. Szilvási László eljáró bíró a saját idézési hibája (a 2016. január 22-ei tárgyalásra január 25-én küldött idézést) miatt, arra alapozva jogalap nélkül rendelte el az elővezetést. A közlemény megtévesztően nem tárja fel továbbá azt sem, hogy b.) Orosz Mihály Zoltán2016. június 9-ei ismételt távolmaradása neki jogszerűen fel nem róható módon történt.


2./ "(…) vádiratban az ügyészség azt állította, hogy az érintett teológiai akadémia nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori cím adományozására nem jogosult, ráadásul erről a vádlott is tudomással bírt."

A cikk ezen része azért valótlan, súlyosan megtévesztő és félrevezető, mert nem tartalmazza azt a fontos információt, hogy az akadémia ugyan a hatályos törvények figyelembe vételével alakította ki a tanulmányai rendjét, de a.) soha nem szervezett és soha nem is akart akkreditált képzést szervezni, és b.) az akkreditált képzés nélkül is, az alapszabálya szerint kiadhatta a teológiai doktori fokozatot.


3./ "A tárgyaláson Orosz Mihály Zoltán immár többedik alkalommal, ezúttal sem jelent meg(...) A büntetőeljárási törvény értelmében azonban a korábbi szabályszerű idézések miatt a bíróság a vádlott távollétében is megtarthatta a tárgyalást."

A cikk ezen része azért valótlan, súlyosan megtévesztő és félrevezető, mert nem tartalmazza azt a fontos információt, hogy a.) a megtartott tárgyalás előtt nem történt szabályszerű idézés, valamint b.) a tárgyalás vádlott távollétében történő megtartásának nem volt törvényes lehetősége a szabályszerűnek minősített idézés okán, ugyanis súlyos bírói visszaélések történtek az idézések  során, ugyanis annak szabályszerűvé minősítésének jogi alapja nem volt, mert az ügyben eljáró dr. Szilvási László esküszegő bíró saját idézési hibája (a 2016 január 22-ei tárgyalásra január 25-én küldött idézést) ellenére minősítették szabályszerűnek az olyan idézéseket (pl.: a 2015-12-03-ait és a 2016-01-25-eit), melyeket később kézbesítettek, mint amikor a tárgyalást megtartották.

A cikk elhallgatja azt a tényt és súlyos ellentmondást is, hogy a tárgyalás megtartásának lehetőségét az eljáró bíró nem a szabályszerű idézésekre alapozta, hanem a felmentő ítélet meghozatalának szándékára, mely viszont teljesen ellentmond azon bírói igénynek, mely szerint a felmenteni kívánt ártatlan vádlottat miért akarja mindenáron (3 helyszínen is kerestetve) bilincsbe verve elővezetni a saját tárgyalására (a TV2 és az ATV nevű társadalomzüllesztésre szakosodott hírhamisító hazugsággyárak kamerái előtt), melyen ilyenkor nem is kötelező a jelenléte.


4./ "A valótlan és az olvasóközönséget szándékosan megtévesztő és félrevezető sérelmes állítások miatt Érpatak Község polgármesterétől, Orosz Mihály Zoltántól elnézést kérünk és ígérjük, hogy a jövőben tartózkodunk a becsületsértő kijelentések és a rágalmazó valótlan tényállítások közlésétől."

A cikk valótlan tényállításokat tartalmazott, lényeges információkat elhallgatott, illetve tévesen közölt. A megjelentek alkalmasak voltak az olvasók véleményének negatív befolyásolására és negatív értékítélet kialakítására Orosz Mihály Zoltán polgármester személyével és tevékenységével kapcsolatban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.