Lefutotta a maratont

Balog: a futás is a kultúra része

Az emberi erőforrások minisztere több mint hét kilométert futott az Ultrabalatonon a Veszprém megyei Dörgicse és Zánka közt a Virtuózok csapat tagjaként.

2016.05.28 19:42MTI

A sport és futás is a kultúra része - mondta az emberi erőforrások minisztere szombat délután Zánkán, miután több mint hét kilométert futott az Ultrabalatonon a Veszprém megyei Dörgicse és Zánka közt a Virtuózok csapat tagjaként.

Balog Zoltán az MTI-nek elmondta, azért is állt a futásban Virtuózok csapata mellé, mert érdemes újra és újra felhívni a figyelmet azok teljesítményére, akik részt vesznek a Duna közszolgálati csatornán futó klasszikus zenei tehetségkutató műsorban.

Hozzátette, ha az ember nem csak beszél, hanem maga is mellétesz egy kis teljesítményt - mondjuk lefut több mint hét kilométert Dörgicsétől Zánkáig, a többiek pedig körbefutják az egész Balatont, váltóban, beosztva a kilométereket - az hatékonyabb és hatásosabb a kiadott nyilatkozatoknál. A miniszter máskor is rendszeresen fut, elmondása szerint ezért nem jelentett neki nagy terhelést a teljesített táv. Bár sokkal melegebb volt, mint egy átlagos futóidő - mondta.

Az Ultrabalatonon már ötödik alkalommal induló Miklósa Erika, a Virtuózok csapatkapitánya az MTI-nek arról beszélt, hogy a hosszú táv és a csapatban futás miatt is érdemes megmérettetni magunkat egy ilyen versenyen, hiszen a sport az egyik legösszetartóbb dolog a világon. Virtuózok logó alatt futunk, ami egy misszió, egy mozgalom, és ezzel a logóval hordozzuk azt az értéket, ami szintén Magyarországhoz tartozik, mint kulturális érték, ez pedig a komolyzene - fogalmazott Miklósa Erika.

Hozzátette: a Virtuózok csapatánál is a sokszínűségen van a hangsúly. Együtt fut a miniszter, a katonai attasé, a zenetörténész, az informatikai mérnök, a készenléti rendőr, a személyi edző és az operaénekes. Mikósa Erika, aki az összekötő kapocs a csapat tagjai közt reményeit fejezte ki, hogy mindenki vállalja jövőre is a részvételt.

A Virtuózok csapat színeiben összesen tízen futnak különböző távokon a Balaton körül. Miklósa Erika operaénekes több részletben összesen mintegy 30 kilométer, Balog Zoltán miniszter, a Kis Virtuózok Alapítvány tiszteletbeli elnöke mintegy 7,2 kilométer, Batta András zenetörténész, a műsor zsűritagja 15 kilométer lefutására vállalkozott.

Az Ultrabalatont immár 10. alkalommal rendezik meg, a résztvevőknek 32 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy körbefussák a Balatont. A 220 kilométeres verseny Balatonaligáról, a Club Aligából indult és ott lesz a cél is. A szervezők közlése szerint az idei Ultrabalatonra rekordnevezés érkezett: több mint 230 egyéni versenyző, 820 csapat és 500 bringás, azaz több mint hétezer induló vág neki a körnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.