Renova

Tarlós: a Lánchidat és a Blaha Lujza teret is felújítanák

Tervezik továbbá a fogaskerekű vasút felújítását, illetve a vonal meghosszabbítását mindkét irányba, tehát a Széll Kálmán térig és a Normafáig.

2016.05.19 15:28MTI

A Lánchidat és a Blaha Lujza teret is tervezik felújítani - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) rendezvényén.

Tarlós István a közlekedésfejlesztési tervekről szólva elmondta, hogy elképzeléseik között szerepel a Lánchíd és a budai Váralagút, valamint a Blaha Lujza tér felújítása, rekonstrukciója is.

Tervezik továbbá a fogaskerekű vasút felújítását, illetve a vonal meghosszabbítását mindkét irányba, tehát a Széll Kálmán térig és a Normafáig.

Tarlós István közölte, az előzetes becslések szerint a Lánchíd és a Váralagút felújítása több mint 18 milliárd forintba, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója 1,5 milliárdba, a fogaskerekű vasút fejlesztése körülbelül 23 milliárd forintba kerülne.

"A Blaha Lujza tér felújításától semmiképpen sem kívánunk eltekinteni" - tette hozzá a főpolgármester, aki megjegyezte azt is, hogy a Széll Kálmán tér felújítását úgy végezték el, hogy felkészültek a fogaskerekű vonalának meghosszabbítására.

Tarlós István elmondta, hogy a három fejlesztési elképzelés megvalósítására azért lesz lehetőség, mert kormányzati engedéllyel hitelt tudtak felvenni fejlesztési célokra az Európai Beruházási Banktól.

Tervezik és szerepel is 50 milliárdos összeggel az európai uniós támogatási listán egy új hulladékhasznosító és iszapégető mű megvalósítása.

Kitért arra is: a 4-es metró kihasználtsága még nem megfelelő, ugyanakkor némi javulásra lehet számítani a párhuzamos felszíni közlekedés ritkítása miatt.

A főpolgármester jelezte azt is: a dugódíj vagy behajtási díj bevezetése elkerülhetetlen. "Ha 2017 végéig nem vezetjük be ezt a behajtási díjat, akkor abból baj lesz" - fogalmazott Tarlós István.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.