Bíróság

Tizennégy év fegyházra ítélték a kurjantópusztai fejszés román gyilkost

Kétszer sújtott le rá, majd a holttestet a tanya udvarán található kútba, az öt méter mély vízbe hajította, majd rádobálta az áldozat ruháit, hogy elrejtse a nyomokat.

2016.05.10 13:06MTI

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy romániai férfit, aki 2007-ben egy fejszével meggyilkolta lakótársát.

A táblabíróság nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akit a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasított Magyarország területéről.

A jelenleg Romániában, egy 2010-ben elkövetett emberölés miatt fegyházbüntetését töltő vádlott 2007. május 1-jén érkezett Magyarországra. A férfi egy kurjantópusztai tanyán kapott szállást, ahol a későbbi sértett is élt, szegényes körülmények között. A következő napokban a két férfi együtt italozott, május 4-én is közösen fogyasztottak alkoholt. A sértett lerészegedett, és számon kérte, hogy a vádlott miért nem keres magának munkát és szállást. Erre a vádlott felkapta a tűzhely mellett lévő fejszét és azzal kétszer lesújtott a sértett fejére, aki belehalt sérüléseibe.

A férfi a holttestet a tanya udvarán található kútba, az öt méter mély vízbe hajította, majd rádobálta az áldozat ruháit, hogy elrejtse a nyomokat.

A vádlott ezután átöltözött, lemosakodott, hogy eltüntesse magáról a vérnyomokat, majd a tanyán értékek után kutatott. Magához vette a sértett mobiltelefonját és mintegy hatezer forintot, és távozott. Másnap az apjától kért pénzből - ő Magyarországon élt, de a fiával csak nagyon ritkán lépett kapcsolatba - visszatért Romániába. A sértett holttestét május 26-án a közelben lakók találták meg.

A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.