Kétkeréken

Autóklub: indokolt a kerékpáros közlekedést támogató intézkedések felülvizsgálata

A közlekedésbiztonság helyzete vegyes képet mutat.

2016.05.02 19:59MTI

A Magyar Autóklub szerint időszerű és indokolt, hogy értékeljék az elmúlt években a kerékpáros közlekedés támogatására hozott intézkedéseket, és megtegyék a szükséges korrekciókat.

A Magyar Autóklub hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt években több, a kerékpáros közlekedést támogató intézkedést vezettek be, ennek eredményeként ez a közlekedési forma egyre népszerűbb lett a fővárosban, ugyanakkor a baleseti statisztikák és a klubtagok visszajelzései alapján "a közlekedésbiztonság helyzete vegyes képet mutat".

Közölték: időszerűnek és indokoltnak tartják, így egyetértenek azzal, hogy az elmúlt időszakban hozott intézkedések hatását értékeljék és elvégezzék a szükséges korrekciókat.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a döntés előkészítésekor minden közlekedő, autós, motoros, kerékpáros és gyalogos érdekeit és szempontjait figyelembe kell venni.

A Magyar Autóklub szakembereivel kész részt venni a fővárosi önkormányzat által szervezett, a kerékpáros közlekedés szabályrendszerét megvitató kerekasztal-megbeszélésen - olvasható a közleményben.

Tarlós István főpolgármester múlt pénteken a kerékpáros közlekedést érintve arról beszélt, a kérdéssel foglalkozó munkacsoportba a kerékpárosok képviselői mellett valószínűleg meghívja az autósok képviselőit is, az Autós Nagykoalíció kérésének eleget téve.

A városvezető április 21-én a Karc FM rádióban azt mondta: mintegy harminc kerékpáros-fejlesztést bonyolítanak le 2020-ig Budapesten, a rendszert áttekintik, ami nem jelenti azt, hogy a kerékpáros közlekedést vissza akarnák fejleszteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.